Gazdaság

50 ezren kerekeztek a fővárosban

Minden eddiginél több, mintegy 50 ezer résztvevővel zajlott vasárnap délután a Kritikus Tömeg (Critical Mass) elnevezésű kerékpáros felvonulás Budapesten a Föld napja alkalmából.

A Kritikus Tömeg felvonulás 16 órakor indult az Újpest rakpart és a Dráva utca sarkától. A résztvevők végiggurultak a Duna-parton, majd a Petőfi hídon át Budára, és az alsó rakpart, az Attila út és az Alagút érintésével a Lánchídon értek vissza Pestre, hogy az Andrássy úton érkezzenek a Városligetbe.

Sokan gördeszkával, görkorcsolyával, tandemen, triciklin, egykerekű cirkuszi járgányon vagy más lábhajtású kerekes csodán tették meg a 14 kilométeres távot. Volt, aki kiállt a menetből, hogy meglátogassa a Föld napja alkalmából az Erzsébet térre és a Deák térre kiköltözött környezetvédő szervezetek (többek között a Greenpeace, a Levegő Munkacsoport és az Energia Klub) sátrait.



50 ezren kerekeztek a fővárosban 1

KÉPGALÉRIA!


Az ötödik alkalommal szervezett felvonulás szervezettebb is volt a korábbiaknál: a 350 fős rendezőgárda most először minden gyalogosátkelőnél megállította időnként a kerekeseket, hogy átmehessenek a járókelők, a rendőrök pedig a fontosabb csomópontoknál állították meg a menetet, utat engedve a gépjárműforgalomnak.


Idén egyébkén már 15 magyarországi és erdélyi városban, közel egyidőben zajlott ilyen esemény, a budapesti felvonuláson pedig Sólyom László köztársasági elnök, Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, az SZDSZ elnöke is, illetve számos más közéleti személyiség is együtt tekert a bicajosokkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik