Az egyesülő CIB és Inter-Európa Bank (IEB) Magyarország második legnagyobb pénzintézete lesz 10,5 százalék feletti piaci részészesedésével – mondta Surányi György, az Intesa Sanpaolo közép-európai régiójának igazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Az év végével lezáruló fúzió után az egyesített bank nevét Surányi György nem kívánta közölni, annyit azonban megjegyzett ezzel kapcsolatban, hogy a CIB mérlegfőösszege közel hatszorosa az IEB-ének.
A CIB Bank tavaly 27 százalékkal 1874 milliárd forintra növelte mérlegfőösszegét, és ezzel Magyarország harmadik legnagyobb bankja lett – tette hozzá Surányi.
A következő három évben a két bank jelenlegi fiókhálózatának megőrzése a stratégiai cél – közölte az Intesa Sanpaolo közép-európai régiójának igazgatója.
