Május 1-jétől bevezetik az utazási kedvezmények társadalmi egyeztetések során kialakított új rendszerét, és ugyanekkor sor kerül a helyközi közlekedés tarifáinak egységesítésére is. A Világgazdaság úgy tudja, hogy mintegy négyszázalékos lesz a drágulás az autóbuszoknál, a vonatnál pedig 17 százalék körüli.
Az ezekről szóló hivatalos értesítést az érintett közlekedési társaságok még nem kapták meg. Pedig az előkészületek – vélik szakmai körökben – minimum két-három hetet vesznek igénybe, még egy sima tarifaemelésnél is. Most azonban a kedvezmények átszabásáról is szó van. A lap információi szerint ezért a Volánoknál – gondoskodván a szokásos jegykészletről – elkezdték már május utánra is a jelenlegi rendszer szerinti jegyek nyomtatását. Időt igényel a személyzet változásokra való oktatása, illetve az informatikai rendszerek szoftverjének a változásokhoz való igazítása is.
Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter egy tavaly december eleji kormányszóvivői tájékoztatón ismertette a közösségi közlekedés középtávú átalakításának részleteit. Ennek keretében tűzték ki célul az egységes helyközi autóbusz- és vasúti díjövezetek és tarifák kialakítását. Ezt két lépcsőben tervezték végrehajtani. Az első, a február 1-jétől hatályba lépett intézkedés az autóbusz- és vasúti tarifaszintek közelítését célozta meg. Akkor a tarifarendezés jegyében a teljes árú jegy a vasútnál 16,3, a helyközi autóbuszoknál hat százalékkal drágult, változás volt a kedvezménykategóriákban és a bérletekben is. Az utóbbiakból csak a vasúti tanulóbérlet ára emelkedett, a többié (teljes árú vasúti és autóbusz-, illetve autóbuszos tanulóbérlet) pedig csökkent.
A tarifarendszer átalakítását a szaktárca azzal indokolta, hogy az utazási kedvezmények rendszere nehezen áttekinthető, indokolatlan eltéréseket tartalmaz az utasok egyes csoportjai, illetve az egyes közlekedési alágazatok és módok között. Úgy vélték, hogy a kedvezmények a szociális rászorultságot alig, a valódi igényeket pedig egyáltalán nem veszik figyelembe.
