Gazdaság

BUX: az új csúcs még nem lett meg

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 401 pontos emelkedés után 25 181 ponton zárt hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 1,62 százalékos erősödés.

A részvénypiac forgalma megközelítette az 50,5 milliárd forintot, a nagy forgalomból több mint 44 milliárd forinttal részesedett a Mol és az OTP – csaknem egyenlő arányban.

A vezető részvények közül csak a Richter gyengült az előző napi záráshoz viszonyítva. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 19 ponttal, 0,62 százalékkal 2945 pontra emelkedett.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője elmondta, hogy a BÉT lendülete nem volt váratlan, legfeljebb az erősödés mértéke volt meglepő. Az európai és az amerikai tőzsdéken tart a befektetői optimizmus, ez segítette a vezető magyar részvények árfolyamát is. Az általános irány alól a gyógyszerszektor papírjai jelentettek kivételt, a szakember a gyengülő dollárral magyarázta a Richter esését.

Az OTP záróára sohasem volt olyan magas, mint hétfőn, amiben szerepe lehet, hogy az állampapír hozamok huzamos ideje lefelé tartanak. A Molt továbbra is az olajár emelkedése miatt tartják jó befektetési célpontnak a befektetők, a kisebb tőkeerejű társaságok részvényei közül 2,4 százalékkal erősödött a TVK. Suppan Gergely szerint számítani lehet az erősödés folytatására kedden is, az amerikai tőzsdét a kedvező vállalati eredmény közlések fűtik.

Az OTP ára 226 forinttal, 2,56 százalékkal 9045 forintra emelkedett, a bank részvényei 22,9 milliárd forint értékben forogtak. A Mol 440 forinttal, 1,95 százalékkal drágult, 22 985 forintra nőtt az árfolyama, forgalma 21,3 milliárd forint volt. A Magyar Telekom 21 forinttal, 2,13 százalékkal 1006 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban. A Richter árfolyama 395 forinttal, 1,05 százalékkal 37 100 forintra csökkent, a papírra 3 milliárd forint értékben születtek üzletek. Szektortársa, az Egis viszont mérsékelt forgalomban 200 forinttal, 0,94 százalékkal 22 300 forintra erősödött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik