Az Államreform Bizottság és az Állami Számvevőszék javaslatára egy olyan független költségvetés-ellenőrző szervezet jöhet létre, amely a költségvetés megalapozottságát vizsgálná, és ellenőrizné, hogy azoknak a jogszabály-változtatási terveknek, amelyek az Országgyűlés elé kerülnek, mi az állami kiadásokra és bevételekre gyakorolt hatása. A jelenlegi ellenőrző szervezet, az Állami Számvevőszék csak utólag véleményezi a költségvetést.
Jelenleg három-négy államreform-elképzelés verseng egymással, és nem igazán lehet megmondani, melyik lesz a befutó. A legelső újfajta költségvetés a 2009-es lehet, de a realistább elképzelések az „új időszámítás” bevezetését inkább 2011-re, vagyis a következő kormány időszakára teszik.
A közgazdászok körében legnépszerűbb elképzelés szerint a lényeg az eredmény lenne (a többet tudó diák vagy az egészségesebb népesség). Az eredményt mérik, a célokhoz rendelnek programokat, és ezekre adnak pénzeket – aszerint, hogy mennyire segítik a kívánt eredmény elérését. A kormány egyelőre csak egy ilyen tervezetet vizsgál, a többi csupán a jelenlegi rendszert igazítaná ki egy kicsit.
