Gazdaság

Jó úton halad a szlovák euróbevezetés

Szlovákia megefelelően halad az euró 2009 évi bevezetéséhez szükséges feltételek teljesítésében - állapította meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) értékelésében.

A nemzetközi gazdasági szervezet ugyanakkor figyelmezteti Szlovákiát arra, hogy ügyeljen az inflációs nyomás féken tartására.
Szlovákia az új uniós tagországok közül Szlovénia után másodikként vezetheti majd be az eurót. Az OECD ország értékelésében megállapítja, hogy az infláció a mérséklődő energiaárak jóvoltából 2007 elejére az év 2,25 százalékos szintre süllyedt. – A hatóságok határozott magatartást tanúsítanak az áram-és gázszolgáltatók által elérhető profitrátákkal és a valuta felértékelődésével kapcsolatban is – olvasható a jelentésben. Az OECD szerint a hatóságoknak ügyelniük kell az inflációs nyomás kordában tartására, mivel a gazdaság 2007-ben a lehetőségek teljes kihasználásával működik, és feszültté vált a munkaerőpiac.

Az OECD arra számít, hogy a szlovák gazdaság növekedési üteme erőteljes marad a múlt évi, 8,3 százalékos GDP növekedés után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik