Gazdaság

Szigorítás a hivatásos nemzetközi jogosítványok területén

Április 5-én lépnek hatályba azok a Magyar Közlönyben megjelent új szabályok, amelyek szigorítják a nemzetközi személy- és árufuvarozó járművek vezetőinek képesítési feltételeit, a jogosítványt ötévente csak továbbképzés után lehet megújítani.

A közúti szolgáltatásokról szóló kormányrendelet módosítása szerint a 2008. szeptember 10-e előtt megszerzett nemzetközi autóbuszos szolgáltatói képesítés (jogosítvány), illetve a 2009. szeptember 10-e előtt megszerzett nemzetközi árufuvarozói képesítés 5 évig érvényes. Lejáratkor csak a meghatározott továbbképzés igazolásával hosszabbítható meg.

A hosszabbítás díját a gazdasági és közlekedési miniszter 7.700 forintban állapította meg. A továbbképzést követően a jogosítvány 5 évre hosszabbítható meg, amikor is újabb továbbképzésen kell részt vennie a járművezetőnek.

A továbbképzések időtartama 35 óra, amely évi 7 órás részletekre is felbontható. A tematikában – egyebek mellett – szerepel a biztonsági szabályokon alapuló ésszerű vezetés, az egészségügyi ismeretek és a logisztika is. Az írásbeli vizsga díja 1.600-7.680 forint, aszerint hogy tesztet vagy esettanulmányt kell értékelni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik