Gazdaság

Pénteken nyújtják be az adótörvény- javaslatokat

A kormány pénteken benyújtja a parlamentnek azokat a törvényjavaslatokat, amelyekkel szélesíteni lehet az adóalapot, és be lehet vonni az adózásba az abban eddig részt nem vevőket – közölte Veres János pénzügyminiszter.

A törvényjavaslatok célja, hogy biztosítsa a meghatározott korrigált árbevételi szintet el nem érő vállalkozói körnél azokat az adatokat, amelyek alapján az Apeh kockázatelemzést követően eredményesen vizsgálódhat – fogalmazta meg a törvényjavaslat lényegét Veres János.

A pénzügyminiszter elmondta: ez a vizsgálat igazolhatja vagy cáfolhatja azt, hogy az adott vállalkozások okkal vagy ok nélkül nem mutattak ki adóalapot. A javaslat tartalmazza majd a várt bevételi összeget, illetve azokat a forrásokat, ahonnan pótlólagos bevételre lehet szert tenni, mivel közismert, hogy az elvárt adóból a második félévre korábban 30 milliárd forintot prognosztizált a tárca – mondta a miniszter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik