Darugyáros

Magyarok vagyunk, vagy mi az isten?! – csap a lecsó helyett a csirkepaprikásba egy kertvárosi étterem teraszán a GD Gép és Daru Kft. fő tulajdonosa. Már javában hallgatom vállalkozásának kalandos történetét, amikor felmerül bennem, hogy nem csak azért nézek fel a daruszerkezeteket és emeléstechnikai eszközöket gyártó cég vezetőjére, mert a szemembe süt a nap, s emiatt lejjebb kell csúsznom a székben, hanem, mert Buriusz László azon kevés üzletemberek egyike, akinek volt bátorsága fityiszt mutatni a vállalkozását felvásárolni igyekvő multinak. Miután pedig a svéd cég Buriusz nélkül is létrehozta itteni hídfőállását, a magyar vállalkozó nem volt rest felkeresni első számú hazai konkurensét, s meggyőzni őt arról: ha felszínen akarnak maradni, egyesíteni kell erőiket. E felismerés nyomán jött létre a ma már másfél milliárd forintos forgalmú GD Gép és Daru Kft., amely ha nem is vezeti a daru- és rakodástechnikai eszközöket előállító cégek négyszereplős mezőnyét, de nem is az utolsó a sorban.

Fotó: Lakos Gábor

MELEGÍTÉS. Buriusz László annak idején könnyedén bejutott a Külkereskedelmi Főiskola külgazdaság szakára, így azt, hogy milyen a boksz, csak sokára, a nagybetűs életben tanulta meg. A főiskola elvégzése után, 1981-ben a bánya-és építőipari gépek export-importjával foglalkozó Nikexhez került üzletkötőnek. A Monimpextől, második munkahelyétől – ahol már méz és paprika adásvételével foglalkozott – 1987-ben úgy távozott, hogy időközben estin elvégezte a Közgázt.

Az egyetemen megszerzett ismeretek nem jöttek rosszul első saját cégében, amelyet a nyolcvanas évek végén egy konkrét feladat megoldására gründolt „harcostársával”, Bődey Jánossal. Ő korábban a Zala Volánnál volt főmérnök, így tudomást szerzett arról, hogy a Zalahús rakodástechnikai eszközök beszerzésével vesződik. Ennek hallatán lendült akcióba a két férfi, akik az ebben szakértő német Hafa cég segítségével leszállították a megoldást. A munkát követően vált a német cég képviselőjévé a Buriusz és Bődey által létrehozott Hafa-ITB Kft. – egy olyan időszakban, amikor rakodástechnikai eszközöket igénylő gyárak és logisztikai központok sora települt Magyarországra.

A cég tevékenysége mérnöki munkát kevésbé, kereskedelmi és tanácsadói feladatot annál inkább igényelt. A hazai képviselet 2000-ig működött, amikor a német Hafát megvette egy svéd konszern. Az új, északi tulajdonos elképzeléseibe nem fért bele, hogy viszonteladókkal legyen jelen a világban; saját értékesítési hálózatot akart. Ekkor nyilatkoztatták ki a svédek, hogy megvennék a Hafa-ITB Kft.-t.

SZEMTŐL SZEMBEN. „Akkor már tíz éve voltam a magam ura, szóba sem jöhetett, hogy más mondja meg, mit és hogyan csináljak. Kivéve, ha komolyan megfizetik” – ismerteti motivációit a cégvezető, aki az árajánlat megtételekor egy visszautasíthatóan magas összeg bemondására törekedett. Sikerült is kivernie a biztosítékot a svédeknél, akik nem kértek belőlük, mire Buriusz és Bődey – cégük nevét BB-ITB Kft.-re módosítva – az önálló jövő tervezésébe fogtak.

Azt tudták, hogy mivel fizikai áru híján vannak, keresniük kell egy gyártót vagy egy mérnöki céget, amellyel karöltve a termékfejlesztésen túl a gyártásban is gondolkodhatnak. Ekkor merült fel a konkurencia, a Gép és Daru Mérnökiroda Kft. becserkészésének ötlete.

„Enyhén szólva meglepődtem, amikor megláttam az ajtómban azt az embert, aki számomra a konkurencia két lábon járó megtestesítője volt” – idézi a múltat Szabó József, aki korábban jócskán alávágott Buriuszék üzletének és árainak, pláne, hogy a cég azután vonultatta fel mérnöki szaktudását a rakodástechnikai eszközök piacán, miután látta, milyen jól meg lehet élni ebből.

„Beszélgessünk!” – mondta Buriusz „fehér zászlóval a kezében” Szabónak, aki saját bevallása szerint az ördöggel is kész tárgyalni. Buriusz László vázolta, hogy ők jó kereskedők, Szabóék pedig jó mérnökök, az erőiket tehát érdemes lenne egyesíteniük. És ez talán még mindig jobb megoldás, mintha ők egy nemzetközi gyártóval paktálnának le, új konkurenciát hozva be az egyébként sem túl nagy piacra. Mondandóját érzelmi elemekkel is fűszerezte, s végül a magyarok vagyunk, tartsunk össze elv mentén sikerült meggyőznie konkurensét.

A fúziós tárgyalások 5 hónapig tartottak, majd megköttetett a BB-ITB Kft. és a Gép és Daru Mérnökiroda Kft. frigye, s a közös cég nevéül a GD Gép és Daru Kft.-t választották. Buriuszék komolyabb rakodástechnikai piaci részesedésüket, a nagyobb felhalmozott tőkét és a kereskedelmi tudást vitték a közösbe, míg Szabóék saját műszaki fejlesztéseikkel, viszont szerényebb anyagiakkal csatlakoztak; mindkét vezető ügyvezető igazgatóként jegyzi a közös céget. A muníció – úgy gondolták – elegendő lehet a nyugat-európai versenytárssal szemben. Ez azonban nem bizonyult igaznak 2000 és 2003 között, amikor csökkent idehaza a működő tőke importja, s kisebb igény mutatkozott az efféle termékekre.

EGYEDI GÉPEK. Változtatniuk kellett. Idővel rájöttek ugyanis, hogy a tömegtermékekkel nem tudnak versenyezni, nagyobb hangsúlyt helyeztek hát a daruk és speciális gépek előállítására. A cél érdekében vettek egy 10 ezer négyzetméteres üzemet Lajosmizsén, hogy az addig csak tervezéssel és külső gyártók bevonásával működő cég el is készíthesse az egyedi szerkezeteket, amelyeket aztán a konkurenciánál olcsóbban tudtak eladni. Ez Buriusz szerint azért fontos, mert nálunk nem az számít, hogy az emberek, a cégek magyar vállalattól vásároljanak, sokkal inkább az, mi „olcsóbb tíz forinttal” a piacon.

A gyár megvétele nem volt megterhelő – a 2001-ben vásárolt üzem 40 millió forintba került -, annak modernizációja viszont tovább apasztotta a forrásokat. Mindezek a kiadások a cég életében egy amúgy is szerencsétlen időszakban érkeztek. Kezdő innovátorként Buriuszék egy saját szabadalom jogi szövegét pongyolán kezelték, kiskapukat hagytak benne. Ezt kifigyelve az egyik konkurens lemásolta a terméket, amiért a GD Kft., perelt, de a jogi civakodásban végül alulmaradt.

Ennél nagyobb csapás nem érte a céget. „Kisebbek igen” – teszi hozzá Tóth Tamás, az Opten Kft. tulajdonosa. Vele Buriusz azt követően keveredett barátságba, hogy néhány körbetartozás jellegű számla ellen óvintézkedés gyanánt igénybe vette az Opten céginformációs szolgáltatását. Buriusz állítja, az előzetes információgyűjtés alapján könnyen fel tudták mérni, kivel lehet üzletelni, s kivel nem.

Nyilván nem volt kérdéses a Paksi Atomerőmű fizetési megbízhatósága. A cég ellenőrzés nélkül is beszállítója lett a vállalatnak azokon a területeken, ahol valami egyedi emelőgéppel kell előrukkolni. Ilyen volt például az a videórendszeren keresztül joystickkal irányítható átrakódaru, amely a sugárzó hulladékkonténerek mozgatását végzi az erőműben. „Emellett dolgozunk az Etyekwood projektben” – mondja Buriusz László, aki időközben létrehozta cége romániai leányvállalatát is, és úgy tervezi, hogy bő fél évtized múlva, előrehozott nyugdíjjal, visszavonul a gépiparból.