Az alelnök – aki a Monetáris Tanács tagja is lesz – az MNB monetáris politikai és közgazdasági, a piaci műveletek és statisztikai területet felügyeli majd. Szapáry György korábbi alelnök mandátuma február 21-én járt le.

Karvalits Ferenc
Az alelnök személyére a szabályok szerint a jegybank elnöke tesz javaslatot a miniszterelnöknek.
A jelöltet hétfőn hallgatta meg az Országgyűlés költségvetési és gazdasági bizottsága, mindkét testület támogatta a kinevezést. A bizottságok előtt az alelnök jelölt kifejtette, hogy a jegybank feladata az árstabilitás elérése, ehhez megfelelő eszköz az inflációs célkövetés rendszere. Követendőnek nevezte az inflációs célkövetés rendszerét és hitet tett a jegybank politikai függetlensége mellett.
Karvalits Ferenc, aki az FHB Jelzálogbank igazgatóságának elnöke volt 2007. március 27-i hatállyal lemondott erről a tisztségéről és igazgatósági tagsági beosztásáról is, amit az igazgatóság elfogadott.
