Kiemelkedően élénk év volt a tavalyi a vállalategyesülések és felvásárlások tekintetében Közép-Kelet Európában – derül ki egy most publikált elemzésből. Mindez összecseng a nyugat-európai trenddel, ahol szintén 2006 volt az eddigi legerősebb év a tranzakciós tevékenység tekintetében.
Tavaly összesen 2 527 nyilvános magán-tranzakció valósult meg a közép-kelet-európai országokban, amely 37 százalékkal több a 2005-ben létrejött tranzakcióknál. A tranzakciók összértéke pedig, nem kevesebb, mint 79 százalékkal növekedett és 163 milliárd dolláros csúcsot ért el a 2005-ös 91 milliárd dollárhoz képest – írja a legfrissebb Vállalategyesülések és felvásárlások (Mergers & Acquisitions – M&A) jelentésében a PricewaterhouseCoopers.
PricewaterhouseCoopers idén is felmérést készített a régió 11 országának magánszektorában létrejött és nyilvánosságra hozott vállalati tranzakciókról. A résztvevő országok a következők: Bulgária; Horvátország; Csehország; Magyarország; Lengyelország; Románia; Oroszország; Szlovákia; Szlovénia; Ukrajna és idén első alkalommal Szerbia is szerepel a felmérésben.
„A jelentős növekedés elsősorban Oroszország kiemelkedő, összesen 1 210 tranzakciójának köszönhető, mely 111 milliárd dollárt tett ki 2006-ban. Egészében véve a vállalategyesülési és felvásárlási aktivitás továbbra is igen jelentős a közép-kelet európai térségben. Hangsúlyosak az olyan új szereplők, mint Ukrajna és Szerbia, melyek egyre nagyobb mértékben keltik fel a befektetők figyelmét.” – hangsúlyozta Margaret Dezse, a PwC Vállalati Pénzügyi Tanácsadási cégtársa.
A termelőszektor és a pénzügyi szolgáltatás az élen
Az iparágak rangsorában az elmúlt évi trendekhez való igazodás mellett néhány meglepő tendencia is érvényesült. Továbbra is a termelőszektor a legaktívabb a maga 499 tranzakciójával (2005-ben 384 volt), mely a teljes tranzakciós mennyiség mintegy 20 százalékát teszi ki. Ezt követi a pénzügyi szolgáltatások ágazata 16 százalékkal (2005-ös érték 13%); majd következik az élelmiszeripar 10 százalék (2005-ös érték 9%) és az energia- és közműszektor 9 százalék (2005-ös érték 10%).
A tranzakciószám 2005-höz viszonyított növekedése tekintetében az építőipar, a szállítmányozás és a pénzügyi szolgáltatások szerepeltek a legkiemelkedőbben. A „legértékesebb iparág” címet a gyógyszer- és vegyipar nyerte el, mivel 344 százalékos növekedést ért el az átlagos tranzakció méretet tekintve, mely 45 millió dollárról 200 millió dollárra nőtt.
Három ország vitte a prímet
A 2005-ös 322 után a vizsgált 11 ország 490 privatizációs tranzakcióról számolt be a tavalyi évben. A régió legaktívabb privatizációs szereplője 210 tranzakcióval éppen Szerbia volt, majd Oroszország (158) és Lengyelország (56) következnek, mely három ország a közép-kelet európai régió privatizációs aktivitásának 87 százalékát valósították meg. Az öt legnagyobb privatizáció összértéke 4 milliárd dollár volt, mely a régiós privatizációs piac 53 százalékát tette ki.
Az általános M&A trendekkel szemben a régió privatizációs piacának összértéke az elmúlt évben drasztikusan csökkent, hiszen a 2005-ös 22,8 milliárd dollárhoz képest tavaly mindössze 7 milliárd dollárra rúgott. Mindez egyértelműen jelzi, hogy a régió legnagyobb része immáron túllépett az állami tulajdonban lévő vállalatok eladásának korszakán.
Bizonytalan hazai M&A piac
A Magyarországon 2006-ban megvalósított és nyilvánosságra is hozott tranzakciók alapján a PricewaterhouseCoopers a teljes piac nagyságát 9,8 milliárd dollárra becsüli. Ezzel a piac mérete több mint megduplázódott, ugyanis 2005-ben ez az érték 4,6 milliárd volt. A magyar M&A piac ellentmondásos helyzetét mutatja a tranzakciók számának jelentős csökkenése. A 2006-ban lezárt és nyilvánosságra is hozott tranzakciók száma a 2005. évi 231-ről 168 felvásárlásra zuhant, ami leginkább a hazai vállalati szegmens alacsony felvásárlási aktivitásának tudható be. Az általuk végrehajtott összes tranzakció száma erőteljesen lecsökkent a 2005 évi 121-ről mindössze 50 tranzakcióra. Így a belföldi tranzakciók részaránya az összes tranzakción belül az elmúlt 3 év legalacsonyabb szintjére, 30 százalékra süllyedt. Ebben minden bizonnyal szerepet játszott a 2006-os évet jellemző általános piaci/gazdasági bizonytalanság (reformok, fiskális megszorítások, gyenge makrogazdasági teljesítmény).
A külföldi befektetők összesen 5 milliárd dollárnyi befektetést eszközöltek magyar vállalatokban az általuk végrehajtott 90 tranzakció során. A 100 millió dollár feletti mega-tranzakciók száma a korábbi évekhez képest jelentősen megugrott, ami nagyban hozzájárult a piacméret megduplázódásához. Az átlagos tranzakció méret elérte a 89 millió dollárt, ami messze meghaladta a régiós átlagértéket. Az iparágak tekintetében kiemelkedő aktivitás jellemezte a szolgáltatásokat, az IT szektort, a gyógyszer- és vegyipart valamint az energiaszektort. Utóbbi kettő mellett a pénzügyi szektorban alakult az átlagos felvásárlási érték a legmagasabban, 300 millió dollár körül vagy azt meghaladóan. A hazai vállalatok bizonyos köre aktívan folytatta regionális terjeszkedését, ennek eredményeképpen mind értékben, mind pedig a lezárt tranzakciók száma alapján a régiós élmezőnybe került Magyarország. A kihelyezett tőke értéke elérte a 2 milliárd dollárt.
