Simor: árfolyamcél nincs
A Monetáris Tanács kamatdöntő ülését követően tartott sajtótájékoztatón Simor András többször hangsúlyozta, hogy a jegybanknak nincs a forintra vonatkozó hivatalos árfolyamcélja, csak inflációs célja van. A középtávú inflációs célokkal pedig jelenleg nincs konfliktusban sem a forint erőssége, sem pedig az intervenciós sáv. Kérdésre válaszolva hozzátette: a Monetáris Tanács ülésén szóba került persze a sáv, de annak eltörlése nem. Az elmúlt hetek kormányzati kommunikációján egyébként az látszik, hogy a kabinet álláspontja nem változott a sávval kapcsolatban: annak eltörlését a kormány valószínűleg nem támogatná, tette hozzá a szűk egy hónapja kinevezett jegybankelnök.
A Monetáris Tanács a jegybanki alapkamatot legutóbb október 25-i hatállyal emelte 25 bázisponttal 8 százalékra. Az alapkamat június óta két százalékponttal emelkedett, 6 százalékról 8 százalékra.
A jegybank által közzétett hivatalos indoklás szerint a Monetáris Tanács úgy ítélte meg, hogy az elmúlt hónapban beérkezett információk alapján a magyar gazdaság továbbra is a februári inflációs jelentésben szereplő alappályán van, így 2008. második felében az infláció a 3 százalékos középtávú cél közelébe mérséklődhet.
A forint árfolyama gyakorlatilag változatlan maradt a kamatdöntést követően, jelenleg is 246 és 247 forint között jegyzik az eurót.
Bizonytalanságok a cél körül
A Monetáris Tanács indoklása ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy a friss adatok nem csökkentik az alappálya körüli bizonytalanságot. A fogyasztói árindex piaci komponense, különösen a rövidbázisú maginfláció mérséklődött, ami arra utalhat, hogy a kormányzati intézkedések egyszeri árszintnövelő hatásán túl eddig nem jelentkezett számottevő árnyomás a magyar gazdaságban.
A bizonytalanság forrása, hogy bár a versenyszféra rendszeres bérkifizetéseinek januári dinamikája magasabb inflációs kockázatot jelezhet, a 2006 évi részletes GDP-adatok a belföldi kereslet fokozatos lassulást mutatják. Egyes szektorokban a béremelkedés mértéke nem áll összhangban a lassuló termelékenység-növekedéssel és a kereslet várható visszaesésével.
A bérinfláció mértékét és annak következményeit még mindig nehéz egyértelműen értékelni, ugyanis a munkapiaci és adózási szabályozás változásaihoz való alkalmazkodás a statisztikai adatokat felfelé torzíthatja.
A legújabb adatok szerint a növekedés szerkezetében a korábbiaknál is markánsabb lett a belföldi kereslet egyes tényezőinek a csökkenése. Ez keresleti oldalról mérsékelheti az inflációt és korlátozhatja a magasabb bérinfláció miatti esetleg fellépő inflációs nyomást. Ugyanakkor a vállalati jövedelmezőség csökkenését eredményezheti, ami erősíti a gazdasági növekedés és a foglalkoztatottság nagyobb visszaesésének kockázatát.
Tágulhat a mozgástér
A forint államkötvények kamatfelárának az elmúlt időszakban bekövetkezett csökkenése arra is utalhat, hogy kedvezőbbé vált a költségvetési kiigazítás hosszú távú fenntarthatóságának megítélése a befektetők körében. Ez a jövőben tágíthatja a kamatpolitika mozgásterét – áll a jegybank indoklásában.
Az ülés rövidített jegyzőkönyve 2007. április 13-án 14 órakor jelenik meg.
