Gazdaság

Kamatdöntő ülést tart a jegybank

Kamatdöntő ülést tart hétfőn a Monetáris Tanács, amelyet első ízben vezet az újonnan kinevezett jegybankelnök, Simor András. Az elemzők szerint a testület nem változtat a jelenlegi 8 százalékos alapkamaton.

A forint árfolyamsávjának eltörlésére játszó spekuláció nyomán az utóbbi napokban 245-247 forint közötti euróárfolyam alakult ki, de az elemzők nagy többsége nem számít az árfolyamsáv eltörlésére a következő hónapokban.

A Reuters által megkérdezett elemzők úgy vélekednek, hogy az MNB és a kormány a piac nyomása alatt nem változtat az árfolyamrendszeren, ahelyett a jegybank inkább devizát vásárol és/vagy kamatot csökkent ha a forint rátapad a sáv erős szélére, ami 240,01 forint.

A piaci szereplők várakozása szerint az MNB már a második negyedévben csökkenti a kamatot, amelynek mértéke az év végén 6,5-7,0 százalék lehet.

Vannak ugyanakkor olyan vélemények is a hétfői kamatdöntéssel kapcsolatban, hogy a forint 30 százalékos ingadozási sávjának eltörléséhez fűződő spekulációkat 25 bázispontos kamatcsökkentéssel és jó kommunikációval lehet hatástalanítani. A hozamok és a kamatok mindenesetre azt tükrözik, hogy a piac felkészült a kamat csökkentésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik