Rendteremtő misszió

– Politikai múlt nélkül, alig egyéves SZDSZ-tagsággal a budapesti pártvezetés háromnegyedét és a megyei vezetők kétharmadát maga mögé állította Fodor Gáborral szemben. Ilyen erős pozíciók mellett mi lehet még a tétje a márciusi tisztújító gyűlésnek?

– Az SZDSZ vezetőségében nagyobb a támogatottságom, de sok eldöntetlen kérdés maradt. Például, hogy miként áll össze az új vezetői grémium. Egyedül senki sem képes egy új SZDSZ-t varázsolni. A pártba frissességet, új szellemiséget hozni, működőképes szervezetet kialakítani csak egy egységes csapat képes. Így a választás után helyre kell állítani a párt egységét. Több példát ismerünk arra, hogy vetélytársak kollégákká váltak. Így lett például John Prescott Tony Blair brit miniszterelnök helyettese, de ide sorolható Blair és Gordon Brown megállapodása is a kormány egysége érdekében. Amerikában a republikánusok belső küzdelmének lezárulta után annak idején Ronald Reagan és George Bush az elnöki és alelnöki pozíción „osztozott”. A tanulság: egy fél pártot nem lehet vezetni. Ezért fontos, hogy Fodor és csapata ne érezze magát vesztesnek, mert az károkat okozna a pártnak.

– Vagyis úgy gondolja, hogy a meccs eldőlt, de együtt szeretne dolgozni Fodor Gáborral és csapatával.

– Nem kétséges, hogy ha győzök, Gáborral és a mögötte állókkal együtt akarok működni, nélkülük nem lehet helyreállítani a párt egységét.

– Mivel nyerte meg a párt meghatározó személyiségeit? Milyen lényeges különbséget lát Fodor és saját programja között?

– A korábbi vezetők is érzik, hogy ha mindent ugyanúgy csinálunk, akkor az eredményeink is olyanok lesznek, mint korábban. Tudják, hogy új lendületre, új ideákra, profi szervezőképességre van szükség, és örülök, ha elhiszik, hogy képes vagyok a változtatásra. Tisztelem mindazokat, akik az SZDSZ-ből egy tartósan megmaradni képest liberális pártot formáltak. Csakhogy 1989 óta eltelt 17 év, és bármilyen meghatározóak is voltak annak idején a rendszerváltás gondolatai, az én generációmnak már több kell. Mi már a demokráciába születtünk bele, és természetesnek tartjuk ezt.

– Konkrétan mi ez a többlet? Mi az, ami az Ön javára billentette a mérleget?

– A programok között kevés ideológiai különbség van, a hangsúlyok viszont jelentősen eltérnek. Én a sikert helyezem a politikám középpontjába. Nem a sikeres emberekről, még kevésbé a sikeres vállalkozókról beszélek, hanem arról, hogy a társadalom minden tagja boldogulhasson a saját forgatókönyve szerint, mindenki lépjen egy kicsit előre. Ez az értelme a reformoknak is. Szerintem ennek az országnak elsősorban sikerre van szüksége.

– A támogatottságát látva, úgy tűnik, az SZDSZ-vezetőség többsége szerint is. Egy sikerorientált programban sem megkerülhető azonban, miként viszonyul a leszakadó rétegekhez.

– Pontosan azok számára kell elérhetővé tenni a sikert, akiknek eddig nem jutott belőle. Ezért kellenek a reformok. Abnormálisnak tartom például, hogy a háztartások jövedelmének 51 százaléka jóléti transzfer. Amíg ennyire széles terítésben osztjuk el a pénzt, nem marad másra. Vagy itt van a roma kérdés. Ők nemzedékről nemzedékre termelik újra a reménytelenséget. Az elmúlt 17 évben voltak jobboldali és baloldali romaprogramok, de tegyük fel a kérdést: hány embernek segítettek ezek? Szerintem vegyük elő a liberális alternatívát, és foglalkozzunk a deszegregációval, az oktatás minőségével. Konkrét javaslatom is van. A legfelsőbb társadalmi rétegek teljesen feleslegesen részesülnek családi pótlékban, hiszen nincsenek rászorulva. Az eddig őket illető többmilliárd forintot fektessük inkább a roma gyerekek képzésébe. A hátrányos helyzetűek egy másik csoportja, a fogyatékosok foglalkoztatottsága Magyarországon ma 9 százalékos, miközben az uniós átlag 34 százalékos. A fogyatékkal élők zöme tehát nálunk segélyekből él, miközben megfelelő programokkal ők is adófizető és tevékeny polgárok lehetnének.

– Kik vettek részt a programja összeállításában?

– A program 20-22, az SZDSZ-hez kötődő szakember közreműködésével készült, köréjük szeretnék építeni egy liberális közpolitikai intézetet. Ez egy olyan liberális szemléletű műhely lenne, amely a következő évtized Magyarországát tervezve túllép az aktuálpolitika kihívásain.

– Milyen súlyt adna a gazdaságnak a programjában az összes többi területhez képest?

– Meghatározót. Vallom, hogy a jó gazdaságpolitika, az állam szerepének újradefiniálása, az öngondoskodás ethoszának megteremtése löki az országot a siker felé. Programomban, a gazdaság szabadságáról szóló fejezetben tudatosan nem beszélek sem a konvergenciaprogramról, sem a monetáris politikáról. Kizárólag arról beszélek, miért van az, hogy Magyarországon egyetlen virsliraktár elindításához 24 engedélyre van szükség, többre, mint Európában bárhol. Miközben a kontinensen nálunk kerül forgalomba a legtöbb szabálytalanul csomagolt és lejárt szavatosságú élelmiszer. Azaz magasra emeljük a belépés korlátait, de a piacot magát nem tudjuk megfelelően ellenőrizni. A kapitalizmus szerintem éppen arról szól, hogy minden vállalkozót engedjünk a rajtvonalhoz, de azután legyen rend a piacon.

– Milyennek látja a már létező, de erőtlen kontrollintézmények, az Állami Számvevőszék, a Gazdasági Versenyhivatal szerepét?

– Az utóbbi hetekben több ízben találkoztam mindkét intézmény elnökével. Beszélgetéseink fő témája a verseny és a közélet tisztasága, a közpénzek elköltésének kiszámíthatósága volt. Nem véletlenül. Felnövőben van egy olyan generáció, amelynek elege van a mutyi Magyarországából, a közfinanszírozás kiszámíthatatlanságából, a politikai befolyásolás lehetőségéből. A kampány- és a pártfinanszírozás egy cirkusz, egy igazi tragikomédia. Mindenki pontosan tudja, hogy a pártok a működésükhöz illegális módszerekkel szereznek milliárdokat, s közben mindenki behunyja a szemét. Hasonló a képviselők fizetésének ügye. Nyilvánvaló, hogy nettó 110 ezer forintból egy képviselő nem tud megélni, miközben felelősen kellene döntenie százmilliárdokról. Így marad a költségtérítés mindenféle dokumentáció és ellenőrzés nélkül működő intézménye, ami rendkívül igazságtalan az ilyen lehetőségekkel nem rendelkező „átlagpolgárral” szemben. Akárhová nyúlunk, a pártfinanszírozástól kezdve a képviselői illetményen és a MÁV-on keresztül az egészségügyig, sehol sincs rend ebben az országban. Mi más lehetne egy politikus missziója, mint hogy az ilyen ügyekben rendet teremtsen?

– Egyetértünk. Csakhogy nemrégiben Önről is megjelent egy cikk, amely éppen korrupciós állításokat fogalmaz meg…

– December óta folyamatosan jelennek meg ilyen cikkek. Először Mikola István állította azt, hogy az öcsém egészségügyi intézményeket szeretne privatizálni. Válaszul kénytelen voltam elmondani, hogy nincsen öcsém, sőt, semmilyen fiútestvérem sincs, és tudomásom szerint semmilyen rokonom sem szeretne egészségügyi intézményeket privatizálni. Aztán azzal gyanúsítottak meg, hogy a házépítésemnél valamilyen ködös adóelkerülés van. Ez ügyben a parlamentben is elmondtam – és a Heti Válasz ellen indított sajtóperem is erről szól -, hogy minden vagyonomat maradéktalanul bevallottam, minden adót és egyéb közterhet befizettem, és a házépítésem körül minden a legnagyobb rendben van. A múlt héten foglalkozott az Országgyűlés azzal a másik rágalommal is, amely szerint néhány off-shore társaság a gazdasági tárca segítségével, állami megrendelések révén jutott jelentős értéknövekedéshez. Elmondtam, hogy sem a tranzakciókhoz, sem a cégekhez semmi közöm, és egyetlen, a felügyeletem alatt álló vállalat sem érintett azokban a tranzakciókban, amelyeket az újság vélelmez. Ebben az ügyben is megindítottam a sajtó-helyreigazítási eljárást. Tudatos rágalomhadjáratról van szó, amely végül az „új arisztokratákkal” szembeni fideszes árnyékbokszolásban csúcsosodott ki.

– Egy friss felmérés szerint a lakosság 35 százaléka szívesen látna egy harmadik jelentős erőt az MSZP és a Fidesz mellett. A SZDSZ kész-e arra, hogy kielégítse ezt az igényt, akár annak árán is, hogy esetleg elveszíti a szocialisták melletti szatellitpárt státusát?

– Az SZDSZ ma a harmadik erő, ha megnézzük a parlamenti erőviszonyokat…

– A jelek szerint az említett 35 százalék nem így látja.

– Meglehet, de én ebben az SZDSZ lehetőségét látom, miként abban is, hogy Magyarországon minden ötödik ember a liberális értékek szerint gondolkodik és cselekszik, s ránk is szavazna, ha elég jók volnánk. Magyarán jobban kell szervezni a pártot, jobban és többet kell dolgozni, és akkor lehet emelkedni. Nézzük meg Hollandiát vagy Dániát, Németországot vagy Nagy-Britanniát, nem beszélve Romániáról. A jól működő európai liberális pártok mindenfelé az említett harmadik erőt adják. Nálunk is van erre esély. Ami pedig a szocialistákat illeti: a koalíció egy demokráciában a legkisebb rossz választása. Addig azonban, amíg képesek vagyunk előrefelé menni a reformok útján, addig ez a koalíció rendben van. A különbséget én abból vezetem le – és ez az, amit el kell tudnunk magyarázni az embereknek -, hogy mi meggyőződésből csináljuk a reformokat, míg a szocialisták a pillanat kényszeréből.

– Mindebben az elvhűség milyen szerephez jut? Elvégre az SZDSZ többször is súlyos kompromisszumokat kötött. Látott az elmúlt időszakban olyan pontot, amelynél kiugrott volna a koalícióból, ha Ön vezeti a pártot, vagy belement volna ezekbe az alkukba?

– Nem volna helyénvaló utólag ilyen „ha” típusú kérdéseket megítélni. Azt azonban tudom, hogy ha bárki megpróbálna kilépni a jogállam keretei közül, akkor nincs koalíció. A közös kormányzás pedig sok-sok kompromisszummal jár, némelyek ütköznek az elveinkkel, viszont sok területen mégis elindultak a reformok, és ez az, ami számít. A mi feladatunk nem az, hogy azt fogalmazzuk meg, milyen esetben lépünk ki a koalícióból, hanem hogy milyen feltételekkel vagyunk benne. Pártelnökké választásom után le fogunk ülni Gyurcsány Ferenccel, és át fogjuk tekinteni a koalíciós szerződést.

– Ezt miért szükséges?

– Például a párt- és kampányfinanszírozás ügyét mindenképpen be szeretném emelni a koalíciós egyezségbe. De szeretnék arról is beszélni, mi történik akkor, ha a konvergenciaprogram sikeres lesz. Mi történik ez esetben 2009-2010-ben? Folytatódik-e az a ciklikus kiáramoltatás, amely a választásokat eddig mindig megelőzte? Ezt a kockázatot a piacok már tapasztalatból beárazták, azaz itt van egy lehetőség, hogy ezt a „kockázati felárat” csökkentsük. Olyan szabályalapú költségvetés-tervezést kell elfogadnunk, amely nem engedi meg adott esetben a szocialista frakciónak sem, hogy régi reflexeinek engedve osztogatni kezdjen 2010 közeledtével.

– A megbeszélésükön még egy kérdés felmerülhet: ha Ön az SZDSZ elnöke lesz, megőrzi-e a miniszteri pozícióját vagy a pártot választja? Úgy hírlik ugyanis, hogy már az ősszel leköszönhet a kormánytagságról.

– Nincs ilyen tervem. Sőt, határozottan úgy látom, hogy az SZDSZ-nek ma, amikor egy sor területen végre elindultak a reformok, ahhoz fűződik érdeke, hogy megtartsa a legnagyobb tárcát.

– Azzal kezdte, arra számít, Ön lesz az SZDSZ elnöke, és szeretne a pártért és az országért a mostani ellenfelével együtt dolgozni. Tegyük föl, mégsem így alakul. Ez esetben hajlandó Fodor Gábor mellett második emberként tevékenykedni?

– Az eredménytől függetlenül az SZDSZ-ért fogok dolgozni.

– Tehát beáll Fodor Gábor csapatába is akár?

– Győzelmemre számítok.