Gazdaság

Nyugdíjpénztárak: lehet kockáztatni

A nyugdíjpénztárak teljesítménye versenyképes: 2002-2006. között éves átlagban a magánnyugdíjpénztárak 4,2, az önkéntesek 4,08 százalékos reálhozamot értek el - mondta Juhász Istvánné, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének ügyvezető igazgatója.

A pénztári hozamok mind tavaly, mind az előző ötéves időszakban a benchmarkok körül szóródtak, a kedvező hozamszint tehát elsősorban nem a benchmark túlteljesítésének, hanem a jellemző pénztári portfolió révén az elmúlt években elérhető kedvező hozamszintnek köszönhető. A hozam nem függ a pénztár nagyságától, a nagyobb pénztárak nem tudták a kicsiket megverni, s nem jelentett előnyt a hozamok szempontjából a pénzügyi csoporthoz való tartozás sem, sőt a függetlenek teljesítménye az utóbbi években jobb volt. Az eredmények azt mutatják, hogy a hozamok alapvetően a portfolió szektorszinten kialakult átlagos összetételétől függnek.

A felügyelet szakemberei szerint ezért van nagy jelentősége a választható portfolió bevezetésének, ami 2007-től lehetőség, 2009-től pedig már kötelezettség a magánnyugdíjpénztárak számára. Az új rendszer lényege, hogy az eszközallokációt az életciklusokhoz igazítják. Háromféle portfoliót – klasszikus, kiegyensúlyozott és növekedési – vezetnek be, amelyek különböző kockázatúak lesznek, így a várható hozam is eltérő. A legmagasabb kockázatú növekedési portfoliót azonban nem választhatják azok, akiknek a nyugdíjig kevesebb, mint öt évük van hátra.

Az új rendszer bevezetésének célja, hogy hosszabb távon magasabb hozamot, így nagyobb nyugdíjat biztosítson. Ennek érdekében a portfolió nagyobb arányban tartalmaz majd kockázatosabb, ám hosszabb távon magasabb megtérülést biztosító eszközöket (például részvényeket) azon tagok esetében, akiknek a nyugdíjig hátralévő megtakarítási ideje a 15 évet meghaladja és tudatosan nem választanak más portfoliót.

Juhász Istvánné, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) ügyvezető igazgatója egy sajtóbezsélgetésen elmondta, a felügyeletnek nincs tudomása arról, hogy valamely pénztár még az idén be szeretné vezetni a választható portfoliót. A pénztárak most a központosított bevallási rendszerre való átállásra koncentrálnak – mondta -, a műhelymunka azonban folyik, s 2008-ban várhatóan a magánnyugdíjpénztárak túlnyomó része elindul vele.

Az idei évtől jelentős változás, hogy a munkáltatóknak a 2007. évi bevallásokat és tagdíjbefizetéseket már nem a pénztárakhoz, hanem az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalhoz (APEH) kell küldeniük, méghozzá elektronikusan. A változás több mint 300 ezer foglalkoztatót érint. Az első bevallási és befizetési határidő február 12. volt.

A pénzt az adóhatóság haladéktalanul átutalja a pénztárakhoz, amelyek azonnal befektetik, így nem éri hozamveszteség a tagokat. Az egyéni számlákon azonban csak akkor tudják majd a befizetéseket jóváírni, amikor a bevallási adatok is megérkeznek az APEH-től (ennek határideje a januári befizetések esetében március 31.). A pénzt a pénztárak addig függő számlán tartják, e függő állomány összegét a felügyelet több 10 milliárd forintra becsüli (tavaly havonta több mint 20 milliárd forint érkezett a pénztárakhoz).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik