Gazdaság

A közepes részvények napja volt a BÉT-en

Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 122,85 pontos csökkenéssel, 23.172,39 ponton zárt kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,53 százalékos gyengülés.

A részvénypiac forgalma mindössze 17 milliárd forintot tett ki, és ebből csaknem egy milliárd forintnyi az április elején a BUX kosárba kerülő Econetre kötött üzletekből származott. A vezető részvények közül az OTP és a Richter erősödött, gyengült a Mol és a Magyar Telekom.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 5,66 ponttal, 0,21 százalékkal 2.731,73 pontra emelkedett.

Az elemzők szerint az alacsony forgalom az óvatosság jele, a piacok ugyanis az amerikai jegybank szerepét betöltő FED szerdai kamatdöntő ülésére, illetve az ehhez fűzött indoklásra várnak.

Az OTP 22 forinttal, 0,27 százalékkal 8.322 forintra erősödött, forgalma 6,3 milliárd forintot tett ki. A Mol árfolyama 340 forinttal, 1,67 százalékkal 20.050 forintra csökkent, az olajtársaság részvényei 5,8 milliárd forint értékben forogtak. A Magyar Telekom 14 forinttal, 1,45 százalékkal gyengült, 951 forintot ért, forgalma 990 millió forint volt.

A Richter árfolyama 270 forinttal, 0,74 százalékkal 36.570 forintra nőtt, 1,6 milliárd forintos forgalomban. A másik gyógyszer részvény, az Egis ára viszont 250 forinttal, 1,07 százalékkal 23.350 forintra csökkent, a papírra 132 millió forint értékben születtek üzletek.

A kedd jobbára a közepes tőkeerejű papírok napja volt, közülük is kiemelkedik az Econet, amely 15,22 százalékkal 159 forintra erősödött 938 millió forintot megközelítő forgalomban. A Fotex is viszonylag nagy, 835 milliárd forintot meghaladó forgalmat bonyolított le, árfolyama 0,89 százalékkal 790 forintra nőtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik