Az államháztartás márciusi hiánya a szaktárca mostani prognózisa szerint az önkormányzatok nélkül 373,1 milliárd forint lesz, így az első negyedéves deficit 786,2 milliárd forint lesz – közölte az államtitkár. A szaktárca egyúttal megerősítette korábbi előzetes adatait is, amelyek szerint a hiány februárban 216,9 milliárd, az év első két hónapjában pedig 413 milliárd forint volt, ami a GDP 1,6 százaléka a várt 1,8 százalék helyett.
Az első két hónap vártnál kisebb deficitadatai nyomán a pénzügyi tárca az év egészében a vártnál kisebb uniós módszertan szerinti, tehát eredményszemléletű hiányra számít: a GDP-arányosan 6,8 helyett 6,7 százalékos deficitet prognosztizálnak. A pénzforgalmi deficit változatlanul elérheti GDP-arányosan a 6,3 százalékot, vagyis a költségvetési törvényben szereplő 1 656 485,6 milliárd forintot.
A Pénzügyminisztérium honlapján végleges adatként közölte: az államháztartás helyi önkormányzatok nélküli hiánya februárban 216,9 milliárd forint volt: a központi költségvetés hiánya 259,8, míg a társadalombiztosítási alapok 25,8, az elkülönített állami pénzalapok 17,1 milliárd forintos többlettel zártak. A tárca közleménye szerint társasági adóból, áfából, jövedéki adóból, személyi jövedelemadóból és regisztrációs adóból a vártnál több pénz folyt be, miközben a központi költségvetés kiadásai 10 milliárd forinttal alacsonyabbak lettek a vártnál.
