Ez a magasabb jövedelműeknek jól jönne, de az alacsony jövedelműek veszítenének az elképzelés megvalósulásával – írja a lap. Ezért a kormányzat valamilyen kompenzációban részesítené őket. A tudósítás szerint a havi 35 ezer koronánál kisebb jövedelműek már veszítenének, miközben az átlagfizetés jelenleg havi 20 ezer korona körül van.
Az MfD szerint két hét múlva ismertté válnak a kormányzatnak a jövőre vonatkozó adóelképzelései, melyekben a társasági adót célzó változtatások is helyet kapnának, 2010-re. Ez az adó a mostani 24 százalékról arra az évre 19 százalékra csökkenne.
Egyszerűsítenék az áfabeszedést is, azt várva, hogy ezzel 25 milliárd korona többletbevételt szerezhetnének az államkasszának, és akkor abból használnának fel mintegy 16 milliárd koronányit a jövedelemadó-változással elmaradó bevétel pótlására.
