Az osztrák posta még az idén újabb kelet-európai országban jelenhet meg. Vállalati körökből származó hírek szerint valószínűleg Magyarországon terjeszkedne, mivel Ausztriában érzékeny veszteségeket szenved a külföldi konkurencia miatt. Az Österreichische Post AG-nek már van érdekeltsége Magyarországon: 2005 végén vette át teljes egészében a reklámanyagok, szórólapok terjesztésében érdekelt Feibra Magyarország Kft-t.
Az osztrák posta vezetői arról számoltak be, hogy Ausztriában már idén júliusban megkezdi működését Németország legnagyobb magán-csomagszállítója, a Hermes, amely az Otto Versand csomagküldő áruházi csoporthoz tartozik. A német vállalat az év végéig 35 telephelyet, illetve ezer csomagfelvevő helyet tervez. Ezzel megközelítené az osztrák postahivatalok számát, ami már csak 1334 a korábbi bezárások miatt.
A posta vezetői azzal számolnak, hogy a német konkurencia megjelenése miatt 2009/2010-től az üzemi eredmény 20-25 millió euróval kevesebb lesz, de ezt valamelyest kiegyenlítheti egyebek között az üzleti csomagküldés, ennek révén pedig tartható lesz a 7-8 százalékos üzemieredmény-ráta.
Az idén az osztrák posta egy német logisztikai cég felvásárlása révén várhatóan 20-25 százalékkal növeli üzemi eredményét, a bevétele 25 százalékkal 2,2 milliárdra növekszik. Tavaly a bevétele 2,1 százalékkal 1,736 milliárd euróra növekedett, miután a hagyományos levélkihordás egyszázalékos bevétel-csökkenését ellensúlyozta a reklámanyagok és a csomagok kiszállításában elért 6,6 százalékos, illetve 7,2 százalékos bővülés. Az üzemi eredmény 19,7 százalékkal 123,3 millió euróra nőtt, az adózott eredmény 99,8 millió euró volt, míg egy évvel korábban 99,9 millió.
A következő két évben az osztrák posta 350 millió eurót szán terjeszkedésre ebből 70-80 milliót Kelet-Európában akarnak befektetni. A kelet-európai terjeszkedés jegyében az osztrák posta tavaly májusban a szlovákiai Kolos reklámanyag-terjesztőt vette meg. Ezzel már három érdekeltsége van Szlovákiában, mivel 2002 óta hozzá tartozik két csomagkihordó, a Slovak Parcel Service és az In Time is.
