Gazdaság

Zárásra lefaragta veszteségét a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 14,72 pontos, 0,06 százalékos emelkedéssel 23 063,12 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 34,5 milliárd forintot tett ki, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz viszonyítva. Az amerikai és az ázsiai tőzsdék esését követve jelentős mínuszban nyitott a BUX, azonban a kereskedés végére ledolgozta veszteségét az index – mondta Hegedűs Csaba, az Inter-Európa Bank elemzője. Hozzátette, hogy a régiós piacokat felülteljesítette a BUX.

A vezető papírok közül egyedül az OTP ára csökkent, ami az elemző szerint az amerikai pénzügyi szektor gyengülésével van összefüggésben. Blahó Levente, a Raiffesen Bank elemzője a BUX nap végi pluszba fordulását azzal magyarázta, hogy Amerikában enyhültek a másodlagos jelzálogpiac likviditási válságával kapcsolatos aggodalmak, és ez pozitív hatással volt az ottani kereskedés indulására.

A jövő heti részvénypiaci kilátásokkal kapcsolatban mindkét szakértő úgy nyilatkozott, hogy a csütörtöki-pénteki nemzetközi piaci események lesznek döntő hatással a kereskedésre. Mindketten felhívták a figyelmet, hogy a magyar tőzsde zárvatartása idején Amerikában fontos makrogazdasági adatok jelennek meg, amelyek iránymutatást adnak a piacoknak.

A magyarországi eseményekkel kapcsolatban Hegedűs Csaba úgy vélekedett, piaci reakcióra legfeljebb akkor lehet számítani, ha esetleg több napig tartó zavargások alakulnának ki. A Mol 40 forinttal 20 650 forintra erősödött, az olajrészvényre 8,7 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket. Az OTP részvények ára 146 forinttal, 1,78 százalékkal 8041 forintra csökkent, a bankpapír a teljes forgalom csaknem felét adta, 16,1 milliárd forint értékben forgott.

A Magyar Telekom 18 forinttal, 1,94 százalékkal drágult, 948 forinton zárta a kereskedést, forgalma 2,3 milliárd forintot tett ki. A Richter papírok ára 510 forinttal, 1,42 százalékkal 36.450 forintra emelkedett, 4,3 milliárd forintos forgalomban. A másik gyógyszeripari papír, az Egis árfolyama 760 forinttal, 3,32 százalékkal 23 650 forintra nőtt, forgalma 510 millió forint volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik