A Malév Zrt. szerdán tartott rendkívüli közgyűlése elfogadta a légitársaság alapító okiratának módosítását, továbbá olyan feltételes határozatokat hozott, melyek az ÁPV Zrt. és az AirBridge Zrt. között 2007. február 23-án létrejött privatizációs szerződés szerinti zárási feltételek maradéktalan teljesülését követően lépnek hatályba – olvasható a társaság közleményében.
A feltételes határozatok hatályon kívül fogják helyezni az alapszabály állami befolyásra vonatkozó rendelkezéseit, valamint tartalmazzák az új befektető befolyásszerzése folytán javasolt módosításokat.
Feltételes határozat született az alaptőke-emelés végrehajtásáról, és feljogosítják az AirBridge Zrt.-t a kibocsátásra kerülő új részvények átvételére. Ennek értelmében a Malév Zrt. rendkívüli közgyűlése jóváhagyta, hogy a társaság alaptőkéjét „A” sorozatú, névreszóló törzsrészvény zártkörű forgalomba hozatalával emeljék meg 5 milliárd 33 millió forint kibocsátási érték megfizetése ellenében. A tőkeemelésnek megfelelő összeget az AirBridge Zrt. letéti számlán helyezi el.
Húszmilliárdos letét
Ugyancsak feltételes határozattal hagyta jóvá a légitársaság rendkívüli Közgyűlése egyes vagyonelemek átruházását a Malév Vagyonkezelő Kft. részére. Ennek értelmében a Malév Zrt. 100 százalékos tulajdonában lévő MALCO LLC. Üzletrésze (benne 1 db Boeing 767-200 típusú repülőgép), valamennyi Malév védjegyjogosultság és az abból eredő vagyoni és egyéb jogok (Malév márkanév), valamint a MOL Nyrt. Százhalombatta Telep és a Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtér között húzódó kerozin szállítóvezetéknek a Ferihegy Repülőtér határán kívül eső szakasza kerül az újonnan megalapított vagyonkezelő birtokába, az American Appraisal, független vagyonértékelő által meghatározott piaci értékkel megegyező összegben, összességében 76 millió euró (+áfa) értékben. Ez a konstrukció szolgál az MFB által a Malév-nek nyújtott, mintegy 20 milliárd forint hitel fedezetéül.
Új testületek
A közgyűlés visszahívta tisztségéből a Malév Zrt. Igazgatóságának és Felügyelő Bizottságának elnökét és tagjait, valamint elfogadta a tisztségről való lemondást.
A közgyűlés az igazgatóság tagjaivá az AirBridge Zrt. jelölése nyomán megválasztotta Alexander Abramovicsot, Pjotr Leonovot, Alexander Tikhomirovot, Kiss Kálmánt, Csobánczy Gábort, dr. Sólyom Gábort, dr. Gönci Jánost, az ÁPV Zrt. jelöltjeként dr. Sinkovits Pétert, valamint Borisz Abramovicsot, akit egyben az igazgatóság elnökének is javasolt.
A felügyelő bizottság tagja lett – a dolgozói képviselőkön kívül – Költő Magdolna, Anatolij Ballo, German Nyegomedzjanov, dr. Ritter Marianna, Haris György, valamint Sarkadi Nagy Barna, az ÁPV Zrt. által jelölt felügyelő bizottsági tag. Költő Magdolnát a közgyűlés egyben a testület elnökévé is javasolta.
A közgyűlés vezérigazgató-váltásról szóló napirendi pontot nem tárgyalt, a vezérigazgatói posztot továbbra is Gönci János tölti be.
