A Ház 308 igen szavazattal – tartózkodás nélkül – egy ellenszavazattal fogadta el a javaslatot. A képviselők – 310 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül – megszavazták azt is, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a köztársasági elnöktől a törvény sürgős kihirdetését.
Veres János pénzügyminiszter a napirend előadója közölte: az Alkotmánybíróság (Ab) döntése után a kormány úgy határozott, az a méltányos, ha az év első két hónapjára sem kell megfizetni az elvárt adót. A döntésben fontos szempont volt, hogy e kötelezettség ne legyen negatív hatással a gazdaság egészére, a vállalkozásokra – tette hozzá.
A miniszter hangsúlyozta: a vállalkozások mellett az egyéni vállalkozók elvárt adóját is megsemmisíti a kormány annak ellenére, hogy erről nem döntött az Alkotmánybíróság.
A kormánynak továbbra is elhatározott szándéka, hogy szélesítse a társasági adó hatálya alá tartozó cégek körét; nem fogadható el, hogy az adóalanyok mindössze egyharmad része fizeti ezt az adót – közölte Veres.
