Gazdaság

Többszörösére drágult néhány grafika

A tavaszi aukciós szezont felvezető első grafikai árverések eredményei azt mutatták, hogy tovább élénkült a kereslet a kvalitásos, illetve a kortárs művészek által jegyzett alkotások iránt. Az egyre nagyobb licitemelkedéseknek örvendő grafikák szakértők szerint befektetésnek is kiválóak.

Ahogy arról nemrégiben beszámoltunk, a tavaszi műkincsaukciós szezont néhány grafikai árverés vezette fel. A történtek nem hazudtolták meg várakozásainkat: a legjelentősebb érdeklődést az Arte galéria március 9-én megtartott 27. grafikai aukciója hozta, de a gyűjtők és műkedvelők a többi aukciósház kínálatában is értékes darabokra tehettek szert.

Harmincszázalékos licitemelkedés

A Mű-Terem Galériában megrendezett liciten 257 válogatott tételre tehetett ajánlatot a közönség. A felkínált műtárgyak 75 százaléka, 6,5 millió forint értékben talált gazdára – mondta a FigyelőNetnek Marsó Diana, az árverést szervező galéria tulajdonosa.

A leütési árak átlagosan 30 százalékkal haladták meg a kikiáltási árakat, ez alól persze voltak kivételek: Aba-Novák Vilmos 17 ezer forintról indított grafikai munkája 120 ezer forintig emelkedett és talált új gazdára, a Borsos Miklós által jegyzett munkák pedig átlagosan megduplázták az értéküket. Czóbel Béla Pipás önarcképe 90 ezer forintról 120 ezer forintig emelkedett. Derkovits Gyula 1920-ban készített Furulyás című rézkarcának 18 ezer forintos indítási ára sok reménnyel kecsegtetett a kispénzű gyűjtők szemében, de végül 90 ezer forintnál állt meg a licit. Szép eredményt hozott Gábor Jenő három alkotása, a 150, 55 és 36 ezer forintos árak talán még a közönséget is meglepték.


Többszörösére drágult néhány grafika 1

Bakonyi Mihály: Udvari épületek


Arra viszont számítani lehetett, hogy Kádár Béla (1877–1956) Színpadi jelenete, amelyet 1930 körül készített, felértékelődik, az 55 ezer forintról indított mű 150 ezer forintnál találta meg új tulajdonosát. A műtárgypiacon viszont láthatóan nem találja az értékét Szász Endre munkássága. Az életében igencsak termékeny mestertől elindított két grafika egyike el sem kelt, a másik 15 ezer forinton került kalapács alá.

Az Arte galéria legutóbbi árverésének teljes leütési listáját itt olvashatja.

Kortárs darabok jótékonysági céllal

Kevésbé volt sikeres a Képek-Színek-Színvilágok címmel, március 11-én a Nemzeti Táncszínházban rendezett jótékonysági aukció, amelyen kimondottan kortárs alkotók által felajánlott anyagra lehetett ajánlatot tenni. A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége által rendezett árverésen 122 tételnek kevesebb mint a fele kelt el, közel 50 tételre érkezett ajánlat.


Többszörösére drágult néhány grafika 2

Turcsányi Antal: Gyermekeknek I.


Ez az eredmény jól mutatja a magyar kortárs grafikai művészet általános megítélését, ami persze a gyűjtőknek egyáltalán nem rossz, nagyon jól lehetett vásárolni, válogatni a tételek között. Fokozott érdeklődés volt Dréher János, Dévényi János, Csorba Simon, Kárpáti Tamás, Orosz János, Nemcsics Antal munkái iránt. Az árverésen Lossonczy Tamás három alkotása értékelődött fel a leginkább, a 23 ezer forintról induló kréta- és papírmunkák 75, 55 és 80 ezer forintot értek meg a vásárlóknak.

Az árverés anyagát itt nézheti meg.

Jó vételi lehetőség a Dunaparti galériában

A Dunaparti Aukciósház és Galéria március 5-ei kamaraárverése a tőle elvárt eredményt hozta. A 180 tétel jelentős része a gyűjtők és befektetők nem kis megkönnyebbülésére az indítási árakon keltek el. Így 5 és 15 ezer forint között igazán jó színvonalú grafikai anyagból lehetett válogatni.

Rudnay Gyula Déli pihenője 4500 helyett 16 ezer forintért, Istókovits Kálmán Bibliai jelenete 12 ezer forintért, Kernstok Károly Maratoni futója 5 ezer forintért, Kass János alkotása 14 ezer forintért kelt el. 18 ezer forintról indult és 70 ezerig emelkedett Schönberger Armand Folyóparti tájkompozíciója. Nádler Róbert Nápolyi utcája pedig megötszörözte az értékét, 4 ezer forintról 20 ezerig késztette a licittárcsa levegőbe tartására a grafikára fogékony közönséget.

Az aukció leütési listáját itt olvashatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik