a vételár 3,3 milliárd dollár.
Ezer dolgozóját bocsátja el
sajtóértesülések szerint a PC-gyártó Lenovo. A cég egyelőre nem cáfolta, de nem is erősítette meg hivatalosan a hírt.
Mobiltelefonnal fizethetnek a japánok
a McDonald’s gyorséttermekben. A technikai hátteret a legnagyobb szigetországbeli mobilszolgáltató, az NTT DoCoMo biztosítja.
További bírságokat helyezett kilátásba
az EU a Microsofttal szemben. A bizottság szóvivője szerint a szoftveróriás nem javított programcsomagjainak átjárhatóságán, kompatibilitásán.
Szagokat is továbbít majd 2015-re
az internet – állítja egy, a dél-koreai kormányzat által összeállított, technológiai szakértők előrejelzésein alapuló tanulmány. Ebben az a prognózis is olvasható, hogy 2018-ra robotok rutinszerűen végeznek majd sebészeti beavatkozásokat.
Integrált grafikát kínál
új alaplapi chipsetjében az AMD. Ez az első gyümölcse annak, hogy a processzorgyártó tavaly júliusban felvásárolta a grafikus kártyákat készítő ATI-t.
A Windows Vista feltörését jelentette
egy internetes oldal. Az eljárással percenként húszezer termékkulcs-kombinációt próbálgat a gép. Egy felhasználó gépe öt óra alatt három érvényes Vista-kulcsot talált. A Microsoft nem kommentálta a hírt.