Az ezredfordulóval induló, s közel fél évtizedig tartó szárnyalást részben a polgári otthonteremtési kedvezmények, részben a javuló életkörülmények, és a korábbi évtizedben felhalmozódott, elmaradt építkezések mozgatták.
Ám a mai adatokból azt is sejteni lehet, hogy bár a polgári otthonteremtési modell új kamattámogatási rendszere „jókor volt jó helyen”, de a Széchenyi Terv hatása csak rásegített, esetleg kissé időben előrébb hozta a lakáspiaci élénkülést. Miből lehet erre következtetni? Egyrészt abból, hogy a lakosság hitelfelvételi kedve nemcsak a lakáspiacon pezsdült fel az ezredforduló tájékán. A lakáshitelekkel párhuzamosan felfutott a zömében már akkor is devizaalapú gépjármű-hitelezés, s elkezdett dinamikusan emelkedni a fogyasztási hitelek állománya is. Ráadásul ez utóbbi területen még az is megfigyelhető volt, hogy a lakosság jelentős része nem kamatérzékeny, hiszen a polgárok az egyszámjegyű infláció mellett tömegesen vették igénybe a 30-40 százalékos hiteleket (ez a folyamat még most is tart).
A szerzõ közgazdász, a Fidesz országgyûlési képviselõje.
ARÁNYVÁLTÁS. Másrészt a lakosság hitelfelvételi hajlandóságának erejét az is jól mutatja, hogy amikor komoly szigorítások történtek a lakásszerzést ösztönző támogatott forinthitelek piacán, akkor a családok igen nagy számban léptek át a deviza alapú hitelfelvevők táborába. A DEM Iroda reprezentatívnak számító statisztikái alapján megállapítható, hogy míg a 2004-es év elején a támogatott lakáshitelek aránya még meghaladta a 96 százalékot, addig rá két évre már nem érte el az egyharmados arányt! Ma pedig már jóval a 30 százalék alatt van.
A lakáspiaci visszaesést az elmúlt időszakban a Központi Statisztikai Hivatal adatai jól illusztrálják. A háromnegyed éves legfrissebb statisztikák a múlt évben közel 20 százalékos csökkenést mutatnak mind az átadott, mind a tervezett lakások mérőszámainál. Mégis, 2006-ban összességében több lakáscélú hitelt vettek fel Magyarországon, mint két évvel korábban. Az arányeltolódás úgy valósult meg, hogy míg az elmúlt két évben az új lakásokat államilag támogató hitelek nominálisan közel 40 százalékkal csökkentek, addig a támogatás nélküli hitelek mennyisége több mint két és félszeresére növekedett. Ráadásul a deviza alapú hitelek az élet minden más területén is látványosan bővülnek, aminek komoly árfolyam-kockázati problémái lehetnek majd a jövőben. S bár leginkább a fogyasztási hitelek állománya gyarapodott, több mint figyelemre méltó, hogy a devizaalapú lakáshitelek állománya tavaly közel megduplázódott.
A hitelek ilyen expanziója mellett a költségvetési megszorítások jókora feszültséget gerjeszthetnek. Nem zárható ki egy ingatlanpiaci buborék kialakulása (ami gyors és jelentős áreséssel járna) – erre nemrégiben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének egyik tanulmánya hívta fel a figyelmet. Nemcsak a keresleti oldalon halmozódtak fel azonban likviditási gondok, ijesztő módon megnőtt a lánctartozással érintett cégek száma az építőipari cégeknél is. Ezért duplán veszélyes a helyzet. Az ingatlanadó bevezetésének fenyegető közelsége és az energiaárak ugrásszerű emelkedése sem lényegtelen körülmény az adottságok értékelésekor. (Az energia árának számottevő emelkedése egyrészt növeli az új lakások építésének költségét, másrészt ezzel párhuzamosan drágítja a lakhatást is.)
Ilyen körülmények között ma nagyon nehéz jósolni. A puha landoláshoz szükség lenne a hitelfelvételi kedv mérséklődésére, s a lánctartozások növekedésének megállítására is. Ennek a két negatív jelenségnek a visszaszorításához a legfontosabb a kiszámítható gazdaságpolitika. Ez nem a reformok tagadását jelenti, csupán azt, hogy annak megalapozottsága, ütemezése és visszacsatolási rendszere biztosított legyen. S persze mindezek a követelmények nem nélkülözhetnek egy fontos feltételt: a stratégia meglétét. Márpedig ezt immár öt éve folyamatosan csak ígérik az otthonteremtés területén. Hiánya azonban sosem volt olyan égető, mint éppen most. Lássunk csodát!
