A jelenlegi 38,1 százalékos, GDP-arányos adóterhelés 2010-re 37 százalékra csökkenhet – jelentette ki Tátrai Miklós az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) budapesti adókonferenciáján.
A jelenlegi 38,1 százalékos, GDP arányos adóterhelés 2010-re 37 százalékra csökkenhet, adóreform lépések 2009-től várhatók, de 2012-ig az adószintek jelentős mérséklésére nem lehet számítani – jelentette ki Tátrai Miklós.
2001-es szinten vagyunk
Kétségtelen, hogy a 2007-ben megvalósuló 38,1 százalékos általános adóterhelés magasabb, mint a tavalyi 36,5 százalékos, hiszen a gazdasági kiigazító lépések 40 százaléka a bevételek növelésére irányul, a kiadások csökkentése csak 60 százalékos részt képvisel – mondta a szakember hozzátéve, hogy 2001-ben is hasonló, 38 százalékos volt az adóterhelés.
Magyarországon kevesen fizetnek személyi jövedelemadót és társasági adót is – közölte Tátrai Miklós. A 4,3 millió személyi jövedelemadó bevallóból 3 millióan adóznak, a 320 ezer társasági adóbevallást készítő cég közül pedig 125 ezer fizet társasági adót – mondta az államtitkár.
Nem lesz uniós nyereségadó
A 16 százalékos társasági adóterhelés valódi mértéke, az adókedvezmények miatt 2005-ben 9 százaléknál alig volt nagyobb, igaz ezt a mértéket a különadó négy százalékkal tovább terheli – fogalmazott Tátrai. Ebben az évben a kifutó adókedvezmények nyomán az átlagos adóterhelés a társasági adóban 11 százalékra emelkedik – egészítette ki az adatsort Lucz Edit, a PM főosztályvezetője.
Kevés esélyt lát a harmonizált nyereségadó bevezetésére az Európai Unióban László Csaba, a KPMG adópartnere. Elsősorban a brit és az ír kormány ellenállásán bukhat meg egy ilyen lépés, de más országokban is felmerülhet a nemzeti szuverenitással nehezen összeegyeztethető adóharmonizálási döntés – tette hozzá a volt pénzügyminiszter.
2012-től csökkenhetnek az adóterhek
László Csaba szerint a nemzetközi vállalatoknak már ma is többféle mérleget kell készíteniük, hiszen egy tőzsdei cég például IFRS, azaz nemzetközi pénzügyi beszámolót éppúgy készít, mint „hazai” mérleget, tehát emellé kellene egy EU-s mérleget összeállítania. A leglényegesebb kérdés, a költségvetési bevétel, hiszen egyetlen ország sem hajlandó önként adóbevételről lemondani egy harmonizált nyereségadó miatt – fogalmazott a KPMG adópartnere.
Elég nehéz tudomásul venni, hogy Magyarországon 2012 előtt nem kerülhet sor adócsökkentésre, hiszen ez a magyar cégek versenyképességét igen kedvezőtlenül befolyásolhatja – mondta Bienerth Gusztáv. Az AmCham elnöke hangsúlyozta: a GDP-n belül a fekete, szürke gazdaság aránya 25-30 százalék közé tehető, ami azt is jelenti, hogy az adózó társaságokra és személyi jövedelemadót fizetőkre súlyos adóteher hárul.
