Gazdaság

Vitatja és használja a PPP-t az állam

Miközben egy szerdai konferencián kiderült, hogy a PPP-programok hosszú- és középtávú költségvetési hatásáról keveset tudunk, az Országgyűlés gazdasági bizottsága jóváhagyta, hogy hasonló konstrukcióban épüljön autóút Szekszárd és Pécs között.

A kormánynak javítania kell a középtávú költségvetési tervezést: akár 4-5 évre szóló konkrét előrejelzések készülhetnének, amelyekben szerepelhetnének a köz- és magánszféra együttműködésében megvalósuló fejlesztések (PPP) kormányzati kiadásai – mondta Tátrai Miklós, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára szerdán a tárca, a Nemzetközi Valutaalap és az ICEG által szervezett kétnapos konferencián.

Gyanakvóbb volt a PPP-konstrukciók kapcsán Auth Henrik, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, aki elmondta: nem láthatók még a konstrukciók hosszú távú hatásai a költségvetési hiányra és a gazdaság egészére. Az alelnök megjegyezte: csak korrupciómentes állami adminisztráció alkalmazhatja hatékonyan a köz- és a magánszféra hasonló együttműködési módját.

Bizonytalan, de használják

A PPP-konferenciával egy időben az Országgyűlés gazdasági bizottsága általános vitára alkalmasnak találta azt az országgyűlési határozati javaslatot, amelynek alapján megkezdhető a közbeszerzési eljárás az M6-os autópályává fejleszthető autóút Szekszárd–Bóly és az M60-as autópályává fejleszthető autóút Bóly–Pécs közötti szakaszának koncesszióba adására vonatkozó közbeszerzési eljárás.

A javaslat szerint a közbeszerzési eljárás kiterjed a két szakasz megépítésére, a kapcsolódó kiszolgáló létesítmények megtervezésére, az utak felújítására, üzemeltetésére, fenntartására, finanszírozására és hasznosítására. A koncessziós jogot legalább 22 évre kaphatja meg a nyertes. A koncessziós szerződés alapján a Magyar Állam az autóút rendelkezésre állásának és az útkezelés minőségének függvényében rendelkezésre állási díjat fizet a koncesszornak. Az útszakaszokat az autósok matricával vehetik majd igénybe.

Fónagy János fideszes képviselő a vitában elmondta: bár támogatja az útépítést, aggályosnak tartja a finanszírozás módját. Hozzátette: a koncessziós megoldások az elmúlt 10-15 évben nem voltak sikeresek, aránytalanul drágának bizonyultak. Az elfogadott határozati javaslat indoklásában ugyanakkor az szerepel, hogy így olcsóbban és gyorsabban készülhet el a beruházás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik