Gazdaság

Egészségre nem káros gyárat ígér a Holcim

A környéken lakók egészségét nem károsítja a Holcim új, Nyergesújfaluban tervezett cementgyára – állítja a társaság most elkészült, ezer oldalas környezeti hatástanulmányában.

A Holcim Hungária Zrt. hétfőn beadta az új, Nyergesújfalura tervezett, 65 milliárd forintos zöldmezős beruházással épülő cementgyára részletes környezeti hatástanulmányát az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőségnek – jelentette be Richard Skene, a társaság elnök-igazgatója hétfőn.

A helyszíni mérésekkel alátámasztott, az IMSYS Kft. által irányított, független szakértők, neves egyetemek, kutatóintézetek, környezetvédelmi szakcégek és vizsgáló laboratóriumok összesen 20 munkatársa által készített tanulmány megállapítja, hogy az új cementgyár a környezetre és természetre gyakorolt hatása minimális, a környéken lakók egészségére káros hatást nem gyakorol – mondta a cégvezető.

A több mint 1000 oldalas szakértői anyagot 120 napon belül a szakhatóságok értékelik a lakosság, illetve a civil szervezetek bevonásával, és ha megkapják a környezetvédelmi engedélyt, majd az építési engedélyt, akkor még az idén elkezdődhet az építkezés. A 280 embernek munkát adó gyár a tervek szerint 2010-ben már termelni fog.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik