A magánszféra és a költségvetési szféra együttműködését jelentő PPP-konstrukció lehetővé teszi, hogy a büdzsé éves rendelkezésre állási díjjal fizesse ki az autópályát, amely így jóval kedvezőbben valósítható meg.
Az éves rendelkezésre állási díj becsült mértékét a miniszter nem kívánta közölni, a minél eredményesebb verseny, illetve a minél alacsonyabb ajánlott díj érdekében. Az üzemeltetési idő – amely alatt az építő végzi a karbantartási munkákat is – 20-35 év lehet, ennek mértékéről elemzést követően döntenek.

2010 tavaszáig Dunaújváros és Pécs között 180 kilométeres autóút épül (fotó: MTI)
A pályázat részvételi felhívását áprilisban teszik közzé, a szerződéskötést az idén novemberre tervezik, az építés kezdetét pedig 2007 végére.
2010-ben a baranyai megyeszékhely lesz Európa egyik kulturális fővárosa.
