Gazdaság

Kukoricaügyben egyetértenek a francia és magyar gazdák

A francia partnerekkel folytatott megbeszélések alapján egyértelmű, hogy Franciaország a kukoricaintervenció rendszerének tervezett megszüntetése ellen fellépő Magyarországot támogatja - mondta a Magyar Agrárkamara elnöke a 44. Nemzetközi Mezőgazdasági Szakkiállítás megnyitóján Párizsban.

Az Európai Unió agrárpolitikáját 2013-ig érintő reformfolyamatokban Magyarországnak és Franciaországnak közös érdekei vannak, mert az Európai Bizottság javaslata precedenst teremtve hosszú távon valamennyi európai ország gazdáinak érdekét is súlyosan sértené – hangsúlyozta Csikai Miklós.

A francia agrárium és élelmiszeripar 180 ezer négyzetméteres területen 1200 francia és külföldi kiállító részvételével, március 3. és 11. között látogatható legjelentősebb találkozóját és bemutatóját Jacques Chirac francia államfő nyitotta meg a Porte de Versailles nevű kiállítócsarnokban, ahol 3800 állat (szarvasmarhák, kecskék, juhok, sertések, lovak, kutyák) is megtekinthető.

Csikai Miklós szerint a vidék és agrárium fontosságának hirdetése mellett annak a társadalomban betöltött szerepéről és elfogadottságából tanulhat sokat Magyarország francia partnereitől. Hozzátette: Magyarországnak nem kell tartanai a francia mezőgazdaságtól, hanem inkább tanulni kell tőle annak érdekében, hogy közösen tudjuk fellépni az európai agráriumért, és a világ élelmiszerpiacán az uniós tagállamok egymást erősítve együttesen kerülhessenek versenyhelyzetbe. Békés megye és a nyugat-franciaországi Deux-Sevres megye hat éves együttműködésének keretében közös standon mutatják be a Mezőhegyesi Ménes Kft. Nóniusz lovait.

A szakkiállítás megnyitónapján óriási szakmai és közönségérdeklődés mellett került sor a magyar lovasbemutatóra, amelyen hagyományos viseletbe öltözött hortobágyi csikósok mutatták be az első magyar lófajtát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik