Gazdaság

A független jegybank

mellett állt ki az elmúlt napokban a kormányfő és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új elnöke, Simor András is.

Első pillantásra ez akár furcsának is tűnhetett, hiszen a jegybank függetlenségét törvény garantálja, amely az MNB számára az infláció kordában tartásának követelményével világos célt szab meg, és ehhez a kamatszint meghatározásának jogával hatékony eszközt ad a kezébe. Miért tartotta ilyen keretek között mégis fontosnak Gyurcsány és Simor, hogy a jegybanki függetlenség iránti elkötelezettségüket hangsúlyozzák?

Nos, Simornál arról lehet szó, hogy tanulni kíván elődje hibáiból, s kommunikációjában nem keveri majd össze – Járai Zsigmond esetében ráadásul nem ritkán politikai felhangoktól sem mentes – magánvéleményét azzal az elsődleges feladatával, hogy megnyilatkozásain keresztül párbeszédet folytasson a forint árfolyamát, s ennek révén az inflációt befolyásolni képes piaci szereplőkkel. Simor András, úgy tűnik, felismerte azt, hogy nem csupán a jegybank, hanem annak elnöke is független kell, hogy legyen, mert csak így lesz súlya szavainak, így veszik komolyan megnyilatkozásait.

A kormányfő részéről a függetlenség hangsúlyozása bizonyos mértékig hasonló célt szolgálhat, de kettejük közül mégis csak Simornak van „félnivalója” ebből a szempontból. Az új jegybankelnök parlamenti bizottsági meghallgatása során a monetáris tanácsról így fogalmazott: „kicsit szokatlan a testület összetétele”. Simor ezzel arra utalt, hogy a tanácsban több a külsős, a kormányfő által jelölt tag, mint a jegybankhoz tartozó közgazdász. Az európai országokban ez általában fordítva van.

Simor a hírek szerint belsős alelnököt szeretne. Korántsem biztos azonban, hogy ezt a kormányfő is így gondolja, s nem éppen ellenkezőleg, egy általa kiválasztott alelnökön keresztül tartaná rajta a szemét az új jegybankelnökön. Az MNB alelnökét a jegybankelnök javasolja, s a kormányfő – ha egyetért vele – terjeszti fel kinevezésre a köztársasági elnöknek. Itt a lehetőség tehát Gyurcsány Ferenc számára, hogy tettekkel is bizonyítsa elkötelezettségét a jegybanki – s egyben a jegybankelnöki – függetlenség mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik