A Moody’s Investors Service napi globális hitelfolyamat-elemzéseinek szerdai kiadása szerint a kínai piac „bukófordulója”, a tartós fogyasztási cikkek amerikai rendelésállományának zuhanása, valamint Alan Greenspan volt Fed-elnök nevének és a „recesszió” szónak ugyanazon mondatbeli előfordulása együtt elég volt ahhoz, hogy a New York-i értéktőzsde Dow Jones ipari árfolyamindexe 2001. szeptember 11-e óta a legnagyobb esést produkálja. Greenspan a hét elején Hongkongban azt mondta, hogy az év végére nem zárja ki az amerikai recesszió lehetőségét. A Moody’s szerint azonban a minőség felé megindult adósságpiaci menekülés hatására a tíz éves amerikai kincstárjegy hozama 12 bázisponttal 4,51 százalékra zuhant; ez a legnagyobb napi hozamesés 2005 augusztusa óta. A kínai tőzsdei eladási hullám „alapvetően gyenge ok” a tartós globális piaci visszaesésre, figyelembe véve a kínai piacok rendkívüli emelkedését, és a felduzzadt árfolyamokkal kapcsolatos korábbi figyelmeztetések lavináját, áll a Moody’s elemzésében.
A másik amerikai központú nagy nemzetközi hitelminősítő, a Standard & Poor’s szerdai londoni elemzése szerint nem volt váratlan a sanghaji index csaknem 10 százalékos korrekciója, tekintve, hogy a mutató majdnem a kétszeresére emelkedett az elmúlt egy évben, alacsony likviditás mellett. Az S&P szerint azonban a sanghaji korrekciót követő globális tőzsdei visszaesés már „valamelyest meglepő” volt, és jelzi, hogy növekszik Kína fontossága a világgazdaságon belül.
A Barclays Capital londoni befektetési csoport szerdai feltörekvő piaci áttekintése szerint a kínai tőzsdei esésre semmiféle olyan fundamentális hír nem adott okot, amely a kínai gazdaság küszöbönálló megroggyanására utalna. Mindössze néhány kevéssé körvonalazott beszámoló jelent meg arról, hogy a kínai hatóságok le akarnak számolni az illegális értékpiaci tevékenységekkel, ráadásul olyan terveket is bejelentettek, amelyek szélesítenék a külföldiek hozzáférését a kínai belső piachoz.
Sebezhető a forint
Reinhard Cluse, a UBS bankcsoport londoni befektetési részlegének európai feltörekvő piaci konzultánsa az MTI-nek szerdán azt mondta: a ház véleménye szerint technikai jellegű, és nem fundamentális korrekció zajlik a feltörekvő térségben. A folyamat pozícióorientált, vagyis az elmúlt hetek-hónapok nagyon erőteljes és tartós árfolyam-erősödéseit korrigálja. Cluse szerint „már esedékes” technikai kiigazításról, és nem a feltörekvő piaci folyamatok alapvető átértékeléséről van szó. Azt nehéz megmondani, hogy ez „még egy napig vagy még egy hétig tart majd … de az a véleményünk, hogy (a már végbement korrekció) vásárlási lehetőséget kínál”, fogalmazott a UBS vezető londoni elemzője. Cluse szerint a forint a „magas béta” valutakategóriába tartozik, vagyis ha a globális kockázatvállalási hajlam esik, azt a forint hajlamos másoknál jobban megszenvedni, hasonlóképpen, mint a dél-afrikai rand vagy a török líra. Ha azonban helytálló az nézet, hogy jelenleg technikai jellegű korrekció folyik, akkor jó eséllyel nem lesz olyan tartós árfolyam-kiigazítás, mint amilyen tavaly május-júniusban bekövetkezett.
Olivier Desbarres, a Crédit Suisse bankcsoport londoni befektetési részlegének feltörekvő piaci stratégiáért felelős alelnöke az MTI-nek szerdán azt mondta: a forint még most is csak annak a 250-260-as sávnak a közepén jár, amelyet a ház valószínű középtávú árfolyamsávnak tekint. Desbarres szerint a forintkorrekció a jelenlegi általános feltörekvő piaci események nélkül sem lenne meglepő, tekintve, hogy az infláció változatlanul magas, az MNB Monetáris Tanácsából ugyanakkor „éppen most távozik négy héja … vagyis nem egyértelműek a kamatemelési kilátások”.
A Goldman Sachs globális pénzügyi szolgáltató csoport szerdai londoni kommentárja szerint a feltörekvő térség valutái „nagyon kevés kivétellel” a ház várakozásait jelentősen meghaladó szintekre erősödtek az elmúlt hónapokban. Sok esetben még a mostani korrekció után is erősebbek a GS által indokoltnak tartottnál, tekintve a magas folyómérleg-hiányokat. Jóllehet a térség alapvetően jó reálgazdasági helyzetben van, nem lenne meglepő további árfolyamgyengülés a következő hetekben, áll a Goldman Sachs kommentárjában, amely szerint elsősorban a forint, a dél-afrikai rand és a török líra van kitéve ennek a kockázatnak.
