Az egyszerű csípőövet az Egyesült Államokban már 1907-ben szabadalmazták, s annak ellenére, hogy számos országbeli mérnök és autógyártó jeleskedett addig is a később milliónyi emberéletet megmentő invenció egy-egy részletének kidolgozásával, Nils Ivar Bohlin – a svéd Volvo autógyárhoz 1958-ban szerződött egykori repülőgépmérnök – neve rögzült a köztudatban a biztonsági öv feltalálójaként. Holott a német Porsche és Mercedes-Benz mérnökei kiegészítőként már 1957-ben ellátták mai szemmel kezdetleges – csípőn átívelő – biztonsági hevederrel a luxuskategóriájú sportkocsik vezetői oldalát. Bohlin nóvuma az volt, hogy stabilabb, három ponton rögzített övet dolgozott ki; a Volvo ezt aztán rövid időn belül minden típusához szériatartozékként adta. Az övszalagot azonban minden esetben kézzel beállítva kellett az utas méreteihez igazítani.
A svéd gyárnak később is volt egy nagy dobása: az első üléseken bevezette az automata öveket. A világ e találmányt is kétkedve fogadta. Sokan az emberi szabadságjogok megsértését látták benne, mások – például a svájci nőszövetség vezetői – a ruházat károsodása, főleg a bundák szőrének kidörzsölése miatt ágáltak ellene. A közlekedésbiztonsági hatóságok is tétováztak bevezethetősége fölött. Hivatalosan 1971-ben – az ausztráliai államszövetséghez tartozó – Victoriában ismerték el a világon először a praktikusságát, s tették kötelezővé használatát az első üléseken.
Magyarországon is sokféle hiedelem kísérte az autós biztonsági öv térhódítását. Végül – népszerűsítő cikkek, tudósítások garmadájától kísérve – 1978 nyarán írták elő a hárompontos öv kötelező használatát az első üléseken. Ugyanakkor a hazai autók többségében egyáltalán nem volt biztonsági öv, csak gyárilag fúrt lyukak jelezték annak majdani helyét. Számos koros járgányban még csak övbekötő pont sem volt, ezért fel kellett hívni a lakosság figyelmét: nehogy otthon bütyköljön, barkácsoljon övet magának, mert az balesetveszélyes. Tömeges, házilagos övgyártásra végül nem került sor, övbekötő pontokat azonban néhányan vágtak a karosszériákba, bár papíron ez is tilos volt.
A nyolcvanas évek elejére 80-90 százalékban használták már az autósok a biztonsági övet, a halálos balesetek száma pedig 28 százalékkal csökkent. Az akkoriban egyeduralkodó Állami Biztosító kárfelvételi lapjaiból, a rendőrségi helyszínelési jegyzőkönyvekből és a bíróságok baleseti szakértőinek véleménye alapján a személyi sérülések háromnegyedénél egyértelműen bizonyítható volt az öv sérüléscsökkentő hatása.
A fejlesztések során az automata verzió mellett nagy lépés volt az övfeszítő megjelenése, amely a laza szíjat elektronikus vezérléssel pillanatok alatt feszesre rántja. A gyermekek speciális biztonsági öves ülésén kívül készülnek ma már nagykeblű nőknek való, S-alakú szíjak Nagy-Britanniában, ölebek utaztatására szolgálók Amerikában. A legújabb darabokat szenzorokkal kapcsolják össze, amelyeket számítógéppel vezérelnek. Ezek állítólag még arra is képesek, hogy előre érzékeljék a pillanatokon belül bekövetkező ütközést, kikalkulálják a becsapódás erősségét, felmérjék az utas helyzetét, súlyát, a műszerfaltól való távolságát, s ennek megfelelően szabályozzák saját feszítőerejüket.
