Gazdaság

Az sms vége?

Nem a telefonok, hanem az azokkal elérhető szolgáltatások körül forgott a mobilvilág a hagyományos barcelonai seregszemlén.

Lassú, elavult, körülményes és „ciki” az e-mail. Egy tizenéves ma már alig küld elektronikus levelet, számára az olyan azonnali üzenetküldő (instant messaging – IM) rendszerek használata a kézenfekvő, mint például az MSN. Csak akkor van probléma, ha fel kell állni a számítógép mellől, mert akkor az sms marad a kapcsolattartás eszköze. Márpedig az sms az
e-mailhez hasonló, kommunikációs szempontból lassú és körülményes. Óriási népszerűsége ma már részben csak látszat, az azonnali és csoportos üzenetküldésre rákattant előfizetők milliói messiásként várják, hogy a mobil iparág végre megszabadítsa őket ettől a „kövülettől”. Nem csoda, hogy az ágazat legnagyobb eseményén, a Barcelonában rendezett 3GSM World Congressen is ezt az ígéretet húzták el mézesmadzagként a látogatók előtt. A közönség azonban okkal szkeptikus, tavaly ugyanezt hallotta, és azóta szinte semmi sem történt.


Az sms vége? 1

Informátorok Barcelonában. Mutatós megoldások.

Beigazolódott a gyanú, hogy az elmúlt 12 hónapban a mobilcégek nem találták meg az IM bevezetésének üzleti stratégiáját. Most mégis azt állítják, hogy az áttörésre nem kell újabb egy évet várni. Nagy az óvatosság a gyártók részéről, hiszen az iparág már több hasonló esetben is megégette magát. Elég a WAP bukására gondolni, pedig nem is olyan régen még napnál világosabbnak tűnt a cégek számára, hogy az internetes böngészés e formájára buknak majd az előfizetők. Nem így történt, mint ahogy félő az is, hogy a videotelefonálás sem igazolja az előzetes vérmes reményeket. Bár a barcelonai kiállítás pavilonjaiban naponta 50-60 ezer öltöny-egyenruhás menedzser hemzsegett, és feltehetően többségük készüléke alkalmas volt videotelefonálásra, a mobilját maga előtt tartó emberből mégsem lehetett látni egy szálat sem. Kétségtelen, hogy az sms üzletileg nagyon bejött a szolgáltatóknak, ám nem szabad elfelejteni, hogy erre még a kilencvenes évek közepén sem fogadott volna szinte senki. Sőt, a szöveges üzenet lehetősége csak azért került bele a GSM szabványba, hogy a hálózatot üzemeltető mérnökök könnyen és pontosan eljutathassák egymáshoz a technikai jellegű információkat. Az IM esetében is meg kellene ismételni az sms sikerét. Az elmúlt év „totojázása” mögött azonban egy nagyon kényes üzleti kérdés húzódik meg: az IM használata minden bizonnyal elviszi majd az sms bevételek jelentős részét. A folyamat az előfizetői igények nyomása miatt megállíthatatlan, de elodázható. Az IM esetében a cégek csak nehezen tudnak dűlőre jutni a számlázás kérdésében. Az efféle üzenetek gyors váltása, mennyisége és csoportos volta miatt elrettentő lenne, ha darabonként állapítanák meg az árat, számlázási alapnak marad tehát az adatforgalom mennyisége, az átalánydíj, vagy ezek kombinálása. Az IM nem egy egyszerű adatátviteli szolgáltatás, ezért a globális elterjesztéséhez minden társaságnak meg kell állapodnia a roamingolás közbeni számlázásról is. A vezető mobiltársaságok persze igyekeznek bagatellizálni a kérdést. „Úgy látjuk, hogy az IM nem fogja jelentősen kannibalizálni az sms-forgalmat, mert a két szolgáltatás sok esetben kiegészíti egymást” – állítja például Hamid Akhavan, a T-Mobile International vezérigazgatója.

Az sms vége? 2

Az sms vége? 3

Ma már nem olyan lényeges, mit tudnak a telefonok, sokkal fontosabb, mennyire könnyû velük megnézni a YouTube videóit.

Az sms vége? 4

A készülékgyártók nagy dobásai ezúttal elmaradtak. A valódi sztárok (a széles vigyorát mindenhonnan villogtató Ronaldinho és társai után) az olyan közösségi internetes szolgáltatások voltak, mint a YouTube videómegosztó, az iWiW-hez hasonló MySpace vagy a Google. „A YouTube 18 hónap alatt szerzett 20 millió felhasználót, míg Nyugat-Európában tíz évre volt szükség ahhoz, hogy a mobiltelefonos ügyfelek száma elérje ugyanezt a szintet” – utalt Arun Sarin, a Vodafone vezérigazgatója arra, mi a nagy felhajtás oka. Ma már nem olyan lényeges, hogy mit tudnak a legújabb telefonok, sokkal inkább az számít, mennyire könnyű velük megnézni például a YouTube videóit. A jövőben a készülékek nagy része úgynevezett „vékony klienssé” válhat, azaz nem kell nagyon „okosnak” lennie, ha egy szélessávú kapcsolaton keresztül hozzáfér a különféle internetes szolgáltatásokhoz. Felesleges például a Google Maps térképeit a mobilra tölteni, ha a készülék szélessávú kapcsolaton keresztül bármikor bárhonnan eléri a Google szervereit. A vékony kliens modelljét a Samsung fizikai értelemben is komolyan vette, elképesztően vékony új modellcsaládja talán az egyetlen kiugró készülékújdonsága volt a kiállításnak.


Üzenőverseny


A mobil IM előnyei az sms-hez képest:
• Az üzenetek nem „feladott levélként” utaznak oda-vissza a készülékek között, hanem élő adatkapcsolat jön létre; a címzettek „élőben nézik”, ahogy a feladó begépeli az üzenetet, ezért sokkal pergőbb csevegés alakul ki
• Az üzenetet az adott csoportok tagjai (például a közeli barátok, vagy az ugyanazon projekten dolgozó munkatársak) közül mindenki megkaphatja, aki éppen be van jelentkezve
• Az üzenet küldője láthatja, hogy ki van bejelentkezve, és tudhatja, kik fogadják az üzenetet
• A csoportokat mindenki saját magának alakítja ki, így elkerülhetők a kéretlen üzenetek

Ajánlott videó

Olvasói sztorik