Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány által kiadott tanulmánykötetből kiderül, hogy az új munkahelyek létesítéséhez adott támogatással a foglalkoztatásba bevontak létszáma 1999-ben még 17 500 volt, 2005-ben viszont csak 3800. Ugyanakkor a Munkaerőpiaci Alap járulékátvállalásával felvettek létszáma viszont 1999-ben 2300 volt, 2005-ben pedig 10 700.
Nagyobb volt a létszáma 1999-hez képest 2005-ben a munkahelyfenntartáshoz adott támogatás révén továbbfoglalkoztatottaknak is. A két év létszámadata: 10 000, illetve 14 000. Ezt a támogatást az átmeneti gazdasági gondok miatti leépítés helyett a további foglalkoztatást vállaló munkáltatók nyerhetik el.
Csökkent a közhasznú munkások száma is
Kevesebben vesznek részt közhasznú foglalkoztatásban – ezeket a munkákat főként az önkormányzatok szervezik a Munkaerőpiaci Alap támogatásával. A közhasznú munkákon részt vevők száma 1999-ben 120 600 volt, 2005-ben 79 400. A bérátvállalással foglalkoztatott létszám is csökkent, 51 700-ról 37 700-ra.
A pályakezdők támogatott foglalkoztatási programjaiban nagyjából ugyanannyian vesznek részt, a két adat 21.000 és 18.200. Csökkenést mutat a különféle munkaerőpiaci képzésekben résztvevők száma: 84 800-ról 43 700-ra mérséklődött a számuk. A különféle programokban részt vevők összlétszáma is csökkenést mutat, 328 500-ról 221 200-ra.
