Gazdaság

Abramovics összeolvasztja cégeit

Mihail Fradkov orosz miniszterelnök aláírta az AiRUnion légi szövetség öt tagjának egységes holdingban való összeolvadására irányuló rendelettervezetét, amely már csak Vlagyimir Putyin elnök aláírására vár, jelentette a Kommerszant moszkvai lap szerdán.

Az egységes AirUnionban 55 százalékos többségi részesedéssel rendelkeznek majd a szibériai KrasAir vezéréhez, Borisz Abramovicshoz közeli magánrészvényesek, míg az állam tulajdoni hányada 45 százalékra hígul, írta a Kommerszant.

Az AiRUnion fúziója egyszerűsíti a magyar Malév bekapcsolását is, jegyezték meg az egyesülő légi szövetségnél. A Malév megvételét az Abramovics ellenőrizte AirBridge most véglegesíti. A fúzióval Abramovics – a KrasAirben kisebbségi hányaddal rendelkező magánrészvényesek éléről – az egységes AiRUnion többségi tulajdonosainak élére kerül, közvetlenül irányítva az egész társaságot.

Orosz elemzők szerint az AiRUnionnak, amely utasforgalmát tekintve a harmadik legnagyobb orosz légitársasággá válik, mindenekelőtt hatékonyságát kell javítania. A KrasAir fuvarozási volumene ugyanis tavaly csak két százalékkal, az AirUnion szövetségé pedig 4 százalékkal nőtt, jócskán elmaradva a közvetlen konkurensek (YutAir, Transaero) teljesítményétől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik