A Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) néha nem kis nyomás alatt kell védenie a gazdasági verseny tisztaságát, amivel a közjót szolgálja – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a GVH Versenykultúra Központja által rendezett nemzetközi kartellkonferencián. Felmérések szerint 2000 óta a Magyarországon kartellező cégek 10-45 százalékkal magasabb áron valósították meg a beruházásokat, és ezzel mintegy 100 milliárd forinttal rövidítették meg a központi költségvetést – mondta a miniszterelnök.
Philip Lowe, az Európai Bizottság versenyjogi főigazgatója azt mondta, hogy a háromnál több tagországot érintő versenykorlátozó megállapodás gyanúja esetén a bizottság is vizsgálódik, és az elmúlt hat évben 46 alkalommal, összesen 6,2 milliárd eurós bírságot szabott ki kartellező cégekre.
A főigazgató szerint a piaci szereplők számára a kartell csábítása folyamatos. Példaként említett egy 16 cég részvételével globálisan működő vitamin kartellt, amelyfolyamatosan 30-60 százalékkal magasabban tartotta az árakat, s így mintegy 55 milliárd dollárra tettek szert a tagjai. Ez ügyben már a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), az OECD, és a nemzeti versenyhatóságok is vizsgálódnak.
Nagy Zoltán, a GVH elnöke elmondta: óvatos becslés szerint is a hivatal által 2002 és 2006 között felderített kartellek 64 milliárd forint kárt okoztak a fogyasztóknak, ám összességében az államot is megkárosító hatásával együtt a kár elérheti a 142 milliárd forintot. Az elmúlt négy évben a GVH több mint harminc esetben száznál több céget marasztalt el kartellezés miatt, és 20,2 milliárd forint bírságot vetett ki.
