Palócz Éva

– A kormány nemrég kétszer is úgy határozott, hogy a Kopint-Datorgnak az Ecostatba kell beolvadnia, ez mégsem következett be úgy, ahogyan fölülről eltervezték. Mi ez, ha nem zendülés a Kopint fedélzetén?

– Inkább függetlenségi törekvésnek mondanám. Régen érett a gondolat, hogy lerázva az állami kötelékeket, önálló céget csináljunk.

– Ez sikerült, pár napja a Tárkival közösen új céget gründoltak. Miért pont velük?

Fotó: Lakos Gábor

– Tavaly nyáron egy, Parragh László által szervezett gazdasági kerekasztal-beszélgetésen találkoztam Kolosi Tamással. Akkor éppen túl voltam az Ecostatba beolvasztás szándékának hírül vétele utáni első sokkon, és beszéltem az önállósodási elképzelésünkről. Kolosi ekkor vetette fel egy közös intézet gondolatát. Bár később más kérőnk is akadt, mellettük döntöttünk. Hiszem ugyanis, hogy a gazdasági elemzéseink és a Tárki társadalmi vizsgálatai jól kiegészítik egymást.

– Az eredeti profilt tehát megtartják?

– Maradunk a makroelemzéseknél, csak más intézményi keretek között tesszük. A nemzetközi és a magyar gazdaságot kutatjuk továbbra is, negyedéves konjunktúraelemzéseink pedig menetrendszerűen érkeznek majd.

– Abban nyilván nincs vita köztünk, hogy a kis magyar piacon elég sok makroelemzés jelenik meg. Miért hiszi, hogy szükség van Önökre is?

– A négy-öt gazdasági elemző műhelyt egyáltalán nem tartom soknak, különösen, mert mindegyiknek megvan a maga súlypontja. A Kopint-Tárki annyiban hoz új szint, hogy komplex profilt kínálunk. Tőlünk ugyanis a társadalmi és gazdasági kérdéseket szinergikusan kezelve kapják meg a megrendelőink.

– Árulja el, volt feszültség a kormánnyal amiatt, hogy ellenálltak az Ecostatba való beolvadásnak?

– Akár hiszi, akár nem, konfliktusmentes volt a válás. Visszanézve olyan az egész, mint egy rózsaszín habcsók, annyi kiegészítéssel, hogy korábban kellett volna legyártani.

– Túl szép, hogy igaz legyen. Akkor evezzünk bizonyosan konfliktusterhes vizekre. Mit szól ahhoz a csatához, amely a jegybankelnök utódlási témában alakult ki?

– Nem a legszívderítőbb mulatság. A nevek közszájon forgása nem véletlen. A miniszterelnök nyilván tudni szeretné, kire hogyan reagál a piac. A döntés halogatása azonban növeli a feszültséget. Bár a jegybankelnöknek viszonylag szűk hatásköre van, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ennek az elnöknek a nevéhez fűződhet az eurózónához való csatlakozás. Ezért is fontos, hogy a bizalmi szempontok mellett a szakmaiak is szerepet játsszanak a kiválasztásban.

– Bízik a kiigazító csomag sikerében?

– Az idén igen. Ez évben, tekintve a bevételeket, kisebb is lehetne a hiány a tervezettnél: 6,4 százalék helyett akár 6 százalékot is el tudnék képzelni. A jövő év lesz a komolyabb kihívás, amikor 6,8 százalékról 4,3-ra kell levinni a GDP-arányos deficitet. A kormány az elmúlt években a gazdasági növekedés ösztönzése helyett a szociális juttatások növelésére koncentrált, ami hosszabb távon lassítja a felzárkózást. A nyugdíjrendszer pluszjuttatásain mindenképpen lehetne fogni. Én magam a szelektív juttatásban hiszek. A tizenharmadik havi nyugdíj csupán egy bizonyos szint alatt járjon. Ezzel a GDP mintegy fél százalékát kitevő megtakarítást lehetne elérni.

– Mi a véleménye a „reform” címszó alatt kommunikált, valójában mindmáig kevés alapvető szerkezeti változást felvázoló kormányzati intézkedéscsomagról?

– Keveredni látom a kiigazítás és a reform fogalmát, miután a kormány az előbbit is reformnak adja el. A reform szitokszóvá silányításának tehát nem örülök. A kétféle folyamatot és lépéseket jobban el kellene választani egymástól. A kiigazításnak rövid távon több adóbevétel generálása a célja, amit nem lehet széles néptömegekkel megvitatni. A reform egy lassabb és érzékenyebb folyamat, itt nagyobb konszenzusra kellene törekedni az egyes szektorok dolgozóival, hogy nagyobb támogatottságot érjen el a kormány.