„Magyarország számokban” a címe a Figyelő legfrissebb számában megjelent mellékletnek, melynek célja, hogy a temérdek adat mögé nézve pontosabb, ideológiai nézetektől mentes képet adjon az országról, mint ahogy azt megszoktuk – fogalmaznak az összeállítás készítői.
Az összeállításból kiderül többek között, hogy ma Magyarországon minden 50. ember analfabéta és minden 3. ember csak az általános iskolát végezte el, a felnőttek 49 százaléka soha nem szán időt testmozgásra, sportra, 37 százaléka nem ellenzi a homoszexuálisok házasságát, 29 százalék azon magyarok aránya, akiknek egyetlen barátja sincs, 24 százalék szerint a földönkívüliek már jártak bolygónkon, vagy hogy a 4,3 millió adóbevalló 44 százaléka minimálbéren van bejelentve.
De az is megtudható a kiadványból, hogy Magyarországon a férfiak átlagosan 35,4, a nők pedig 32,8 évet töltenek munkában; a fejlett országok többségében mindkét mutató nagyobb 40 évnél.Nálunk 100 foglalkoztatottra 159 eltartott jut, míg Csehországban például csupán 117; a jelenlegi trendek fennmaradása esetén elképzelhető, hogy 2050-re a teljes népesség alig egyharmada lesz foglalkoztatott.
Az olvasók további érdekességeket tudhatnak meg például a magyarok időtöltési, vásárlási szokásairól, egészségéről, képzettségéről, fizetéséről, de betekintést kapnak a gazdasági helyzetbe, és képet kapnak a magyarokkal kapcsolatos sztereotípiákról is. Utóbbi témában több közéleti személyiség, így például Kornis Mihály író, Csaba László a CEU egyetemi tanára, Ungváry Krisztián történész, közíró is kifejti véleményét.
Az összeállítás sajátossága, hogy a Figyelő kérésére a Szonda Ipsos kutató cég külön, 500 fő lekérdezésén alapuló felmérést készített, amelynek eredményei szintén a beszámolót gazdagítják. A Magyarország számokban megjelentetését a szerkesztőség Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, illetve Orbán Viktor Fidesz-elnök évértékelő beszédeinek hetére időzítette.
