Gazdaság

Márciusban kiírhatják a ferihegyi magánvasút tenderét

A gazdasági tárca tervei szerint az államnak 2027-ig évente 3,5 milliárd, az utasoknak jegyenként 1500-2000 forintjába kerülne a Ferihegyi repülőtér új gyorsvasútja – értesült a Népszabadság.

A negyvenmilliárd forintos beruházás koncessziós tenderét a gazdasági tárca márciusban írná ki. Az első vonatok 2010-ben indulnának a légikikötő kettes terminálja és a Keleti pályaudvar között. A Ferihegy expressz (Ferex) néven jegyzett beruházás a gazdasági tárca javaslata szerint koncesszióban épülne meg. Egyelőre a tervezett nyomvonalat jelölték ki, ennek alapján a gyorsvasút építése mintegy negyvenmilliárd forintba kerül majd.

A vonatok a Keleti pályaudvarról húszpercenként indulnának, hogy Kőbánya-Kispest és Ferihegy1 érintésével 18 perces menetidővel eljussanak a repülőtér kettes terminálja alatti végállomásukra. Ehhez az építőknek a teljes hosszában 18,5 kilométeres vasútvonalból 11 kilométeren kell új pályát építeniük. Meg kell teremteniük az elektronikus jegyértékesítés lehetőségét, automata kapukat kell kialakítaniuk a külön peronok és végállomási létesítmények mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik