Ám Orbán Viktor nem adott lehetőséget a közös megbeszélésre: helyette kordonbontó reggeli tornára vitte teljes csapatát. Nem kérdés, hogy ez a lépés megszilárdította Orbán Viktor Fideszen belüli hatalmát. Dilemmája más lehetett: mit tartson célravezetőbbnek? A radikálisokat is magában foglaló egységes jobboldal összetartását, vagy a mérsékelt politizáláshoz való visszatérést, és a miniszterelnöki poszt visszaszerzéséhez szükséges felelős politikusi imázs megőrzését. Erre a dilemmára a kordonbontó péntek egyértelmű választ adott.
Vajon Orbán Viktor miért keresett jogellenes – bár kétségtelenül médiaképes – megoldást az egyébként valóban jogellenes Kossuth téri kordonproblémára? Miért fontosabb a politikai üzenet a radikálisoknak, mint a jog betartása? 
…EGY A ZÁSZLÓ. A Kossuth téri rácsok szétszerelése jelzi: Orbán továbbra is kitart az „egy a tábor, egy a zászló” jelszóval leírt politikai stratégia mellett. A Fidesz vezetője ezek szerint még mindig nem tud letérni arról az útról, amely nem hozott sikert sem a 2002-es, sem a 2006-os országgyűlési választásokon. Miért?
Először is azért, mert ahol „polgárháború” van, ott egy a tábor, egy a zászló – és ezért egy ellenzéki vezető van. Másodszor, a politikai irányvonal, azaz a megkérdőjelezhetetlen vezetői pozíció megtartása érdekében, úgy látszik, Orbán a miniszterelnökségért épített imázsát is hajlandó a végletekig rombolni. Orbán eddig is az ország egyik legmegosztóbb politikusa volt, amitől azonban még lehetett volna miniszterelnök-jelölt. Eddig ügyeskedve lavírozott a jobboldalinak nevezett tábor egyben tartása érdekében, miközben – „ideológianélküliségre” hivatkozva – nem használta a „jobboldali” címkét és elhatárolódott a szélsőjobboldali megmozdulásoktól. A kordonbontással azonban időben azonnali kapcsolatot teremtett saját személye és a teret rögtön birtokba venni szándékozó szélsőségesek között.
A pajszeres, csavarhúzós vezér, aki munkabrigádokat szervez képviselőkből azzal a jelszóval, hogy „elég a jogászkodásból”, már nem egy miniszterelnök-jelölt pozíciója. Orbánból olyan politikus lett, aki már csak kemény szavakkal és gyakorlati tettekkel tarthatja egyben táborát. Tetteinek következményét pártelnökként tudja vállalni: például azt, hogy a radikális jobboldal 2007-es akcióiról beszámoló média tudósításaiban, politikai ellenfelei pedig kampányokban hozzáteszik majd, hogy hogyan is kezdődött, ki indította el. Tudatosítani fogják Orbán szerepét a történetben. A miniszterelnökségtől ez az akció még messzebbre repítette. Amit tennie érdemes tehát: alkalmas miniszterelnök-jelöltet találni.
KETTŐS MEGÍTÉLÉS. Orbán Viktor mai imázsa (választói megítélése) kezd nagyon hasonlítani az egykori Torgyán Józseféhez: az utcai harcos, aki népszerű az „egyszerű” nép körében, de ellenszenves a felelősen szavazó választók többségének körében. Ezt a választói képet ma már nehezen lehet megváltoztatni. Ennek egyik módja az lenne, ha a Fidesz elnöke hosszabb időre kivonulna a közéletből, és visszatérve teljesen más arcot mutatna a választóknak. Orbánnak azonban nincs ideje visszavonulni.
A Fidesz Kossuth téri kordonbontásával tovább erősödött az a választói érzés, hogy Orbán Viktor nem jó „arc” miniszterelnök-jelöltnek 2010-ben. Ha ez az akció racionális, azaz a politikai logika alapján végiggondolt volt, akkor egyértelmű, hogy Orbán Viktor is úgy ítélheti meg: míg ő képes egyben tartani a tábort, addig a Fidesz egy második vonalbeli vezetője alkalmas lehet a miniszterelnök-jelölti szerepre.
Schmidt Máriának az emlékezetes Népszabadság-cikkben tehát igaza volt: 2010-ben nagy valószínűséggel, az Orwell Állatfarmjából ismert Jones gazda nem jön vissza, mert nem lesz képes rá. A parlamenti többség birtokában, 2010-től azonban bármi történhet vele. Nem véletlen, hogy Kósa Lajos, Áder János, Pokorni Zoltán, és Rogán Antal ott sem voltak a kordonbontáson. Valaki közülük két év múlva akár miniszterelnök-jelölt lehet…
A szerző a Political Capital Institute igazgatója.
