Gazdaság

Mindenki hibázott kordon-ügyben

A hét elején nyugalom honolt a Parlament körül, ahol továbbra is kettős fémkordon jelzi, hogy a rendőrség műveleti területként tartja lezárva a Kossuth teret.












Mindenki hibázott kordon-ügyben 1



Mindenki hibázott kordon-ügyben 2

Mindenki hibázott kordon-ügyben 3
Fotó: MTI
Mindenki hibázott kordon-ügyben 4

Előzőleg pénteken a Fidesz magyar parlamenti és európai parlamenti képviselői „közös kihelyezett frakcióülés” keretében elbontották a szerintük jog, sőt egyenesen alkotmányellenesen létesített kordont. Ezt a nézetet számos jogász osztja, mások – köztük az államfő – aggályosnak minősítették az Országház körüli vaskerítés fenntartását. Már a fideszesek munkálkodása alatt megjelentek az őszi tüntetésekről jól ismert arcok, s meghirdették a demonstráció újrakezdését. A rendőrség rövid idő alatt visszahelyezte a kordont, ám vasárnapig kisebb-nagyobb létszám mellett folytatódtak a kormányellenes tüntetések, dacára a rendőrök ismétlődő tömegoszlatási próbálkozásainak. Kedden tette közzé jelentését az őszi tüntetések idején alkalmazott rendőrségi fellépést a kormány felkérésére vizsgáló Gönczöl-bizottság; megállapításai szerint számos hiba vezetett a helyzet kiéleződéséhez, hibázott a rendőrség, de mellette elmarasztalhatóak a kormány, a pártok az államfő és a média is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik