Gazdaság

Paprikaügy: ártatlannak vallotta magát a vezérigazgató

Ártatlannak vallotta magát szerdán B. András, a Szegedi Paprika Zrt. vezérigazgatója, akit az ügyészség folytatólagosan elkövetett ártalmas közfogyasztási cikkel való visszaélés bűntettével és folytatólagosan elkövetett fogyasztó megtévesztésének vétségével vádol.

A Szegedi Városi Bíróság előtt, az ügy első tárgyalási napján a szakember kijelentette: megalapozatlannak tartja az ügyészség vádjait. A Kotányi Kft. a cég legnagyobb exportpartnere, amely üzletpolitikai okokból rendszeresen kifogásokat emelt a kiszállított áruval kapcsolatban. Céljuk az volt, hogy árengedményeket csikarjanak ki. A vállalkozás érdeke ezeknek a reklamációknak a minél előbbi rendezése, hiszen az árut csak ezt követően fizeti ki a vevő – mondta B. András.

A vádiratban szereplő 20 ezer kilogrammos szállítmánnyal kapcsolatban a vezérigazgató hangsúlyozta, az osztrák cég kifogását – amelyről csupán egy e-mail üzenetet, nem pedig jegyzőkönyvet kaptak – soha nem ismerték el. A kifogásolt tételt visszaszállították Szegedre. Az áruból mintát vettek, melyben határérték alatti aflatoxintartalmat mértek.

Mivel kiváló minőségű volt, átminősítették, és részben értékesítették élelmiszeripari partnereiknek, akiknek a saját vizsgálata alapján az áru megfelelő volt. A szállítmány másik részét friss őrlésű áruval kiegészítve újra Ausztriába szállították, ahol abban határérték alatti aflatoxinszintet mutattak ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik