A bizottság honlapján kedden közölt dokumentum szerint a decemberben jóváhagyott konvergenciaprogramban kitűzött célok akkor érhetők el, ha a kabinet következetesen végrehajtja az idei költségvetési törvényt, csökkenti az állami adminisztráció és az egészségügyi rendszer kiadásait, és ezen túl is készen áll arra, hogy szükség esetén további hiánycsökkentő intézkedéseket hozzon.
A jelentés megállapítja: elsősorban kiadáscsökkentő intézkedések nyomán csökken a tavalyi 10,1-ről 2010-re 2,7 százalékosra a GDP-arányos magyar államháztartási hiány, bár megjegyzik, hogy 2006 nyara óta bevételnövelő intézkedéseket is tett a kabinet.
A dokumentum szerint a program teljesítését leginkább a kiadáscsökkentő intézkedések fellazulása, illetve a strukturális reformok megtorpanása jelentheti.
Az unió vezető testülete szerint mindezzel együtt a gazdasági folyamatok összhangban állnak a konvergenciaprogrammal.
Reális kockázatok
A kormány egy reális program reális értékelésének tartja az Európai Bizottság megállapításait – mondta Veres János pénzügyminiszter a távirati irodának.
A pénzügyminiszter szerint a dokumentumban az EB úgy hívja fel a figyelmet a kockázatokra, hogy egyben értékeli azt az elmozdulást, amely a konvergenciakritériumok teljesítése felé mutat.
