Gazdaság

Eurózóna: januárban 1,9 százalékos volt az éves infláció

Az euróövezetben januárban éves szinten 1,9 százalékos volt az infláció, hasonló, mint decemberben, illetve novemberben. Az Eurostat azt is közölte szerdán, hogy a 12 tagországot számláló zónában 7,5 százalékos munkanélküliséget mért a novemberi 7,6 százalék után.

A változatlan szinten maradó euróövezeti inflációval kapcsolatban az elemzők aláhúzzák: a jelek szerint a németországi áfaemelés nem változtatott érdemben az övezetszintű infláción, elképzelhető, hogy az adóemelés hatásai inkább majd februárban, márciusban jelentkeznek. A jelek szerint az EKB inflációs félelmei egyelőre nem nagyon állják meg a helyüket, lehet, hogy a banknak lefelé kell majd módosítania idei inflációs várakozásán az euróövezetre, és türelmesnek kell lennie a tervezett kamatemelését illetően.


Az Eurostat inflációs adata előzetes, várhatóan február végén erősíti azt meg a statisztikai szervezet, amikor a decemberi végleges inflációs adatot is közli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik