Ma ennek megfelelően 63 ezer ember – köztük 43 ezer nyugdíjas – harmad áron jut áramhoz, ami éves szinten mintegy 8 milliárd forintnyi állami támogatást rejt magában. Ezt a többi energiafogyasztó fizeti meg. Kóka János gazdasági miniszter elszánt, hogy megvonja ezt a juttatást. Legfeljebb olyan megoldást tud elképzelni, amelyben nem a többi fogyasztó, hanem – saját árrésük terhére – az energiaipari cégek finanszírozzák a speciális tarifát. Ezzel egyet is lehet érteni, hiszen milyen alapon fizesse az összes fogyasztó a dolgozói kedvezményeket, miért nem az amúgy nyereségesen működő cégek gazdálkodják ki ezt az összeget.
Miközben érthető a támogatások megvonásában kifejtett kormányzati buzgalom – amely végső soron igazságtalanságot szüntetne meg -, felvethető, hogy a politikusok vajon miért nem a saját területükön folytatják azt a racionalizálást, amit a választások után a képviselői illetmény befagyasztásával elkezdtek. A közvélemény kedélyét ugyanis egy másik ügy is borzolja. A 386 parlamenti képviselő által az előző ciklusban felvett költségtérítés összege közel 5 milliárdot emésztett fel. Nyilván már az is irritálja az átlagpolgárt, hogy a fővárosban lakó képviselők többsége fejenként és havonta 155 ezer forintnyi benzinpénzt vett fel, vagy hogy a képviselői bérstop ellenére 2007-ben is havonta átlagosan 755 ezer adóforintba kerül egy honatya. (A versenyszférában vagy a gazdagabb országokban ezek persze nem kiugróan magas összegek.) Ennél súlyosabb gond azonban, hogy „bemondásos” alapon fizették ki a költségtérítéseket: a képviselőknek semmilyen számlával vagy szerződéssel nem kellett igazolniuk a felmerülő költségeket.
A kormányzati kommunikáció a szürkegazdaság visszaszorításának – amúgy jogos – igényétől hangos. A képviselői lakhatási és a közlekedési támogatások elszámolását ezért nem ártana hasonló hévvel rendezni, mint az árampiaci ügyet.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
