Gerhardt Ferencet jelölte Járai Zsigmond a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöki posztjára, a mandátumát kitöltő Szapáry György helyére. A jelölt jelenleg a jegybank igazgatója; korábban a CIB vezérigazgató-helyetteseként dolgozott, illetve a Konzumbankot irányította. Lapunk jegybanki, ám névtelenséget kérő forrásokból úgy értesült, hogy a jelölésre nem volt könnyű embert találni, alig volt jelentkező. Ennek hátterében természetesen nem a pozíció kevéssé kívánatos és megbecsüléssel járó volta áll, hanem az a feltételezés, hogy a kormányfő – aki végső soron dönt az MNB alelnökről – úgy sem engedi, hogy a posztjáról március elején távozó elnök jelöltje legyen a kiválasztott.
Az új alelnök nem lesz tagja a kamatszintről döntő Monetáris Tanácsnak (MT), így annak létszáma 12-re fogyatkozik. A jelölést bejelentő Auth Henrik – aki viszont MT-tag és alelnök is – közölte, hogy Járai 8 emberrel is egyeztetett. A jegybank elnöke az utóbbi időben arra figyelmeztet, hogy a leköszönő „Héják” – Adamecz Péter és Auth Henrik – egyikének helyére „Galambokat” jelölhet a kormányfő. Azért csak egyikére, mert a jegybanktörvény 1995-ös módosítása legfeljebb 11 tagúra korlátozza a Monetáris Tanács tagjainak létszámát a jelenlegi 13 főről. Az új tagok megérkezése a Monetáris Tanácsba azonban nem feltétlenül csinál „galambdúcot” a testületből. Egy, a tanács munkáját jól ismerő forrásaink szerint ugyanis a tanácson belüli erőviszonyok az új tagok megjelenésével megváltoznak, más-más centrumok alakulnak ki, illetve a korábbiak átalakulhatnak. Így könnyen lehet, hogy egy korábban középen álló tag a Héják – azaz a szigorúbb monetáris kondíciókat favorizálók – irányába tolódik el, pontosabban csoporton belüli befolyását, pozícióit úgy próbálja megőrizni, hogy a megüresedő pólust foglalja el.
Nem lehet figyelmen kívül hagyni a piac befolyásoló erejét sem. A befektetők valószínűleg nem, vagy csak nehezen tolerálnák, ha az MNB nem tartaná – a kamat alakításán keresztül – az általuk kívánatosnak gondolt kockázati prémiumot a magyar államkötvényekre. Néhány, gazdagabb fantáziával megáldott makroelemző még azt sem tartja kizártnak, hogy Járai elnöksége idején játszott ezekkel az erőviszonyokkal. Ennek alapján elképzelhető, hogy a jegybankelnök épített az MT-n belüli csoportdinamikára, és adott esetben szándékosan foglalhatott el olyan álláspontot, amelyről tudta, hogy a vele ellentétes póluson lévő tagok nem értenek egyet, így kényszerítve bele őket a neki kívánatos pozícióba. A jelenség jól ismert, ha máshonnan nem, hát Rejtő Jenőtől biztosan. Piszkos Fred jellemző eszköze volt az „akit én látványosan utálok, azt gyorsan elkezdi mindenki szeretni” módszer.
Az MT-n amúgy egyelőre nem látszanak a túlzott „galambosodás” jelei, annak ellenére sem, hogy kedden a jelenleg 8 százalékos alapkamat szinten tartásáról döntöttek, s a döntés nem volt egységes. Ez egyrészt megfelel a piaci várakozásoknak, másrészt pedig az indoklás hangsúlyozza, hogy az infláció jövőbeni alakulását övező kockázatok jelentősek és várhatóan a következő hónapokban is azok maradnak. Ez az érvelés gyakorlatilag nyitva hagyja a lehetőséget a további kamatemelések előtt.
Könnyen lehet, hogy erre szükség is lesz. Az MT viszonylag tárgyilagosan állapította meg, hogy a 2006. decemberi, az előző év azonos időszakához viszonyított 6,5 százalékos infláció meghaladja az előírt 3,5 százalékos célt, sőt kívül is esik a plusz-mínusz egy százalékpontos tűréshatáron. Ez főként a konvergenciaprogram adó- és áremeléseinek következménye. A közvetlen hatásokon túl azonban a makrogazdasági kiigazítás közvetetten is hat: a bérmegállapodásokban a munkavállalók megpróbálják érvényesíteni az árak emelkedését. Ez részben már most is sikeres, a jegybank fel is hívja a figyelmet arra, hogy a versenyszféra bérei a vártnál magasabbak. Márpedig ez épp arra utal, hogy a konvergencia-program intézkedései nem egyszeri hatásként „vágnak végig” a gazdaságon, hanem a szereplők viselkedésén keresztül tovább erősíthetik az inflációs várakozásokat.
