Apja betegágya mellett egy széken üldögélt, őrködött a fiatal kisasszony a bécsi polgári lakás egyik szobájában, amikor oldalról hatalmas, fekete kígyó tekergőzött felé. A lány a kezével megpróbálta torkon ragadni és eltartani a veszedelmes fenevadat, ám mire az feladta a küzdelmet és távozott, a lány karja teljesen elzsibbadt, s végleg lebénult. A kígyó csupán Anna O. elméjében létezett – Sigmund Freud és társa, Joseph Breuer orvosok így nevezték el publikációikban a hisztériában szenvedő, a való életben amúgy Bertha Pappenheim nevet viselő pácienst -, ám a tünet, a bénulás valóságos volt. A doktorok a kor divatos gyógymódjával, hipnózissal kezelték a lázálmoktól és szimptómáktól szenvedő beteget. Ezek során Freud ráébredt: a kisasszony betegsége szexuális eredetű. Egy valamikori megzavart, elfojtott nemi kemizmus (a vágy mögött álló vegyi folyamatok) mérgezési tünete. Akkor mit is adott nekünk Freud? A libidót. Szerinte ugyanis lelkünket ez, vagyis a nemi ösztön energiája működteti.
KEZDŐ AGYKUTATÓ. Freud az Osztrák-Magyar Monarchiában – a mai Csehország területén található Príbor városkában – német zsidó családban született 1856-ban, azaz éppen tavaly 150 esztendeje. Akkor volt kezdő agykutató, amikor az elmebajok kutatása gyermekcipőben járt, a kórházak belgyógyászati osztályain elszórtan – s nem pszichiátriai részlegen – feküdtek a neurotikusok, a könnyebb eseteket hipnotizálták, a nehezebbekre pedig altatás nélkül áramot eresztettek. Az őrülteket alsóbbrendűekként tartották számon, és kirekesztették őket. Az ifjú Freud munkája során arra a következtetésre jutott, hogy az Anna O. esetében is alkalmazott módszer, a hipnózis elvetendő, mert úgymond szabad eszmetársítással is eljuthat a problémák gyökeréhez. A libidón felül ő adta a lélekgyógyítás tudományának díványát is, amelyen a páciens szabadon beszélhet bármiről, s az orvos alapos elemzés során felfedezi a közös elemet, az egykori, a tudattalanba szorított traumatikus emléket, amely a neurózis oka.
Freud ezért gyakran úgy tekintett magára, mint a közkedvelt regény hősére, Sherlock Holmesra. Az ügyfél belépett a rendelőbe, kényelmesen elhelyezkedett, s elmesélt egy hihetetlen történetet, amelynek a nyomozó-doktor megpróbált a végére járni. Módszerét pszichoanalízisnek, lélekelemzésnek nevezte el, s felállította azt a teóriáját is, amely szerint a neurózisok oka nem egyszerűen egy elnyomott nemi vágy, hanem a gyermekkorból eredő, elfojtott nemiség. A kisgyermekeknek az ellenkező nemű szülőhöz való feltétlen, odaadó vonzódását és az azonos neműre, mint vetélytársra való tekintést a görög mitológiai hősről, az apját megölő, majd az anyját feleségül választó királyról Ödipusz-komplexusnak nevezte el. Ujjgyakorlatként analizálta Hamletet, s megállapította, hogy a dán királyfi is az említett komplexustól szenvedett. Rádöbbent, hogy számos művész írta már le, ábrázolta művében a jelenséget, sőt, azt is tudni vélte: a művészi alkotások is az elfojtottnak, a tudatalattinak a termékei.
Ő volt az első, aki megszólalási lehetőséget adott a léleknek. „Freud festette meg legmarkánsabban a részekre hasadt személyiséget. Bebizonyította, hogy az »őrült« beszédének is van értelme” – mondja Bánfalvi Attila, Freuddal foglalkozó filozófus. Freud szerint nincs éles határvonal az ép és a beteg lélek között, s ez a nézete az idegbetegeket egyenjogúsította. De ő emancipálta a nőket is, a szexualitás hangsúlyozásával pedig alapot teremtett a múlt század negyvenes éveiben induló szexuális forradalomhoz.
Freud tabukat döntögetett. A bécsiek egy részének felháborodása óriási volt, az ő értelmezésük szerint a fiatal doktor azt állította: a korabeli középosztály fele perverz. Másik frontot is nyitott: az addig „ártatlannak, érintetlennek” vélt gyermekekről kiderült, telve vannak szexuális vággyal, kíváncsisággal. A nyárspolgároknak ez már sok volt, az orvost kikerülték az utcán. A korra jellemzően természettudományos légkör uralta tudós berkekben pedig még beszélni sem voltak hajlandóak az absztrakt, nem megfogható dologról, a lélekről és a szexualitásról agyaló doktorról. Régi munkatársa, Breuer is elfordult tőle, bár Freud életrajzíróinak többsége – akár az egykori, rajongó tanítvány Ernest Jones, akár a Freud mítoszát romboló Frank J. Sulloway – úgy véli, elhidegülésük a pszichoanalitikus doktor ellentmondást nem tűrő, autokratikus személyiségének is betudható.
ÁLOMJÁRAT. A lélekbúvár azonban nem csupán a szexualitás és a lelki egészség összefüggései terén tett felfedezéseket. Betegeinek vizsgálata során ráébredt: az álmok segítségével is bepillantást nyerhet a tudattalanba. Az álomfejtés bevett toposz – mai szóval élve: fölöttébb „trendi” – volt Bécsben, Párizsban, Londonban, Budapesten. Ám Freud alkotott a tudományok számára egy használható teóriát. Úgy vélte, hogy azok az eredeti álomötletek, álomgondolatok, amelyekből az álmok torz, kesze-kusza történései kiindulnak, értékes információt nyújtanak az elfojtott érzésekről, emlékekről. Álomfejtés című könyvében vázolta fel az elméletet, de elkövetett egy hibát: ő is megpróbálkozott egy olyan lista összeállításával, amelyben a tárgyszavak alapján laikusok is kikereshették, mit jelentett az álmuk. A szubjektív szószedet miatt még ma is akadnak, akik kuruzslónak, sarlatánnak titulálják, hiába hangsúlyozta az orvos, hogy az álmok személyes vágyakat, félelmeket fejeznek ki, amit csakis az álmodóval együtt lehet értelmezni.
Több mint tíz évnyi elszigeteltség után teóriái felkeltették egy zürichi elmegyógyintézet orvosainak – köztük a filozófus Carl Gustav Jung – figyelmét, de a társadalmi megbecsülés előbb jött el a liberálisabb gondolkodású Amerikában, mint Európában. (Magyarországról Freud a később szintén a pszichoanalízissel világhírnevet szerző Ferenczi Sándorban talált barátra és munkatársra.) Idősebb korára viszont sztár lett, hírességek adták kézből-kézbe bécsi rendelőjének kilincsét, páciensei többek között Gustav Mahler zeneszerző vagy Marie Bonaparte francia hercegnő voltak. Freud és néhány családtagja az arisztokrata hölgy kapcsolatai révén tudott a náci Németország által megszállt Ausztriából 1938-ban Párizson keresztül Londonba menekülni. Az idős professzor iróniájáról tanúskodik egy anekdota. Amikor a Gestapo, a német titkosrendőrség kiutasította őt a hazájából, nyilatkozatot írattak vele arról, hogy nem bántották, és gavallér módjára viselkedtek vele. Mire Freud így szólt: „Mindenkinek melegen ajánlom majd a Gestapót.”
A szájráktól szenvedő, ám a szivarozást soha el nem hagyó Freud végül 83 évesen Londonban halt meg. Meggyőzte kezelőorvosát, hogy a végső stádiumban egy halálos adag morfiuminjekcióval szabadítsa meg szenvedéseitől.
MÚLÓ DIVAT? A mester halála után röviddel az Egyesült Államokban annyira népszerűvé vált, hogy a negyvenes években, az idegbetegek kezelésének divatos módszere lett a pszichoanalízis. Ám az idő meghaladta néhány elméletét. Így bebizonyosodott például, hogy a lelki problémák legfeljebb negyede szexuális eredetű. Emellett az anya-gyermek kapcsolat sem kisgyermekkorban alakul ki, ahogyan ő állította, hanem valószínűleg már az anyaméhben.
A hetvenes évekre zuhant a pszichoanalízis népszerűsége, mivel hatékonyságát nem lehetett mérni, a kezelések sok időt vettek igénybe és kórházi környezetben nem voltak elég költséghatékonyak. „A gyógyszergyártók megerősödése is a freudizmus hanyatlását hozta” – vélekedik Bánfalvi Attila filozófus, egyben a tavaly megjelent, a Mélységvesztésben – Töprengések a „Freud temetése” vita ürügyén című könyv szerzője. A gyógyszeres kezelés teret hódított, egyre jobb, a neurózisokra szedhető pirulákat lehetett kapni a patikákban. A pszichoanalízis a gyógyszergyártók riválisává vált, ráadásul ebből a tevékenységből nem lehet ipari méretekben pénzt csinálni. Freud egyszerűen nem fért bele az új világba, és a lélekgyógyításból egyik napról a másikra kipenderítették. Mozgalom indult ellene, amely Freud tanainak végleges megsemmisítését tűzte zászlajára. A kilencvenes évekre kiteljesedett irányzat az először beléhabarodó, majd őt megtagadó Amerikából indult, ennek következtében a „Burying Freud”, azaz „Freud temetése” elnevezést kapta.
Miért nem halott ma mégsem Freud? „A ma embere általában nem is tud róla, de freudi értelemben beszél a lelkéről” – mondja Bánfalvi. Freudnak ma a humán tudományágak terén – az irodalomtörténetben, a filozófiában – a legkiemelkedőbb a napi szerepe, hozzá képest viszonyítják, aposztrofálják azok is magukat, akik tagadják a nagyságát.
