Helyi önkormányzati segédlettel néhány hét alatt sikerült szétvernie egy észak-magyarországi város aprócska távhő-szolgáltatási rendszerét néhány, egyedi gázfűtésben érdekelt vállalkozásnak pár évvel ezelőtt. Eredetileg arról volt szó, hogy korszerű fatüzelésű kogenerációs – villamos-, és hőenergiát termelő – erőművet építenek, és egyúttal felújítják a távhőrendszert. A gázosoknak azonban sikerült meggyőzniük az embereket, hogy ha lépcsőházanként maguknak fűtenek, akkor az olcsóbb és biztonságosabb lesz a „gyűlöletes” távfűtésnél.
CSÁBÍTANAK. „A kínai mondás szerint ezer ember hallgatása sem nyomja el egyetlen ember üvöltését. Pedig a felmérések alapján egyáltalán nem olyan rossz a távhőszolgáltatás megítélése” – mondja erről Kozik Árpád, a magyar távhőpiacon 12 százalékos részesedéssel, mintegy 80 ezer fogyasztóval rendelkező Alfanova Kft. műszaki igazgatója. Az elmúlt években ugyan számos hasonló eset történt, összesen mégis csak 15-20 ezerrel csökkent a távfűtéses lakások száma a rendszerváltozás óta. Ma országosan 640 ezer háztartási fogyasztót tartanak nyilván a szolgáltatók. A távozók ellensúlyozására – a közhiedelemmel ellentétben – folyamatosan lépnek be új fogyasztók is, egyebek mellett a lakóparkokban élők. A szolgáltatók különböző kedvezményekkel igyekeznek megnyerni az ingatlanfejlesztőket, a Főtáv például azzal, hogy ingyenesen lehet csatlakozni a rendszeréhez.
Fõtáv-üzem. Ingyenesen lehet csak csatlakozni. Fotó: MTI
A gázár-támogatási rendszer megváltozása ismét a figyelem középpontjába állította a távhőszolgáltatást. A tarifa nagy részét – a fővárosban 65 százalékát – az energia, vagyis a földgáz beszerzése, s az ehhez kapcsolódó egyéb költségek adják. Szigorúan csak a tüzelőanyag-vásárlás az összes költség 52 százalékát teszi ki (a további nagyobb tételek közül személyi jellegű ráfordításokra 13 százalék, karbantartásra 4 százalék jut). Az új gázár-támogatási rendszerben a hőszolgáltatóknak köbméterenként 100 forintot kell fizetniük ugyanazért a gázért, ami korábban 60 forintba került. Budapesten kétlépcsős díjemelésről döntöttek: január elsejétől 37 százalékkal nőttek a tarifák, s ezt április elsejétől – a fűtési szezon vége felé – további 8,4 százalékkal fejelik majd meg.
Egy ideig bizonytalannak tűnt a távfűtéses háztartások támogatása; felmerült annak a lehetősége is, hogy a világpiaci árú földgázból nyert hőért világpiaci árat kell majd fizetniük az érintett lakossági fogyasztóknak, ám végül a kompenzáció rájuk is kiterjedt. A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének (Matász) számításai szerint így a 640 ezer háztartási hőenergia fogyasztónak legfeljebb a 30 százalékát érinti teljes egészében az áremelkedés. Kétharmad részük ugyanis (a földgázfogyasztókhoz hasonlóan) jogosult valamilyen mértékű támogatásra. A Matász szakértői azt mondják, 53,6 ezer forint alatti egy főre jutó jövedelem esetén egyáltalán nem kell áremelkedéssel szembenézni, vagy csak egészen minimális mértékűvel. Sőt, a fővárosban a legalacsonyabb jövedelműek számára 1,5 százalékkal még csökken is a távhő díja, miután az új rendszerben növekszik a támogatásuk.
Az egyedi fűtés és a távfűtés költsége között egyébként Kozik Árpád szerint közel sincs olyan mértékű különbség, mint azt sokan tartják. Különösen akkor, ha az egyedi fűtés kiépítésének és karbantartásának, amortizációjának a költségeit is figyelembe vesszük. Egy átlagos családi ház fűtési rendszerének kiépítése megközelíti az egymillió forintot. Igaz, a távhőszolgáltató rendszerek felállítása sem olcsó, az energiatermelés azonban a korszerű gázmotoros fűtőművekben lényegesen hatékonyabb. Jól mutatja ezt, hogy Budapesten a Főtáv a kispesti, újpesti és csepeli erőműfejlesztések révén csökkenteni tudta a távhő árát. „Az első fázisban az érintett körzetekben 8 százalékkal lett alacsonyabb a hőszolgáltatás díja, mint a főváros más területein; ma 5 százalék az eltérés” – mondja Balog Róbert, a Főtáv szóvivője. A 240 ezer budapesti fogyasztónak jelenleg 50 százaléka élvezi ezt a kedvezményt, s a jelenleg is folyó fejlesztések eredményeként 2008 végére a főváros egész területén olcsóbban „távfűtenek” majd, mint korábban.
A hőszolgáltatók nyereségét illetően meglehetősen ellentmondásos a kép. Az önkormányzati tulajdonú társaságoknál, így például a Főtávnál, az üzleti tervek nem számolnak érdemi nyereséggel. A fővárosi társaságnál 2005-ben néhány százmillió forint plusz állt elő, ezt – mint Scheithauer Imre szolgáltatási igazgatótól megtudtuk – fejlesztésekre fordították. A Főtávnál rámutatnak: ha nagy üzlet volna a távhőellátás, akkor évekkel ezelőtt a főváros nyilván el tudta volna adni a társaságot. A privatizációs kísérlet azonban sikertelen volt. Hasonló a helyzet a vidéki önkormányzati cégeknél is.
VÁLTOZÓ NYERESÉG. Szakértők szerint a magánszolgáltatók is csak 10 százalék körüli profittal számolhatnak a távhőszolgáltatásban. Ahol azonban a kapcsolt hő- és villamosenergia-termelésben is érdekeltek, ott a nyereség lényegesen magasabb is lehet, a megtermelt áram kötelező átvétele révén. Néhány önkormányzati cég is érdekelt a kapcsolt energiatermelésben, ezek az extraprofitjukat vagy közvetlenül visszaforgatják a távhődíjak támogatására, vagy további fejlesztéseket finanszíroznak belőle. Szakmai körökben teljesnek mondható az egyetértés, hogy nem feltétlen függ a tulajdonviszonyoktól a nyereség mértéke, s értelemszerűen a távhődíjak nagysága sem. Vannak önkormányzati társaságok, amelyek jelentős fejlesztések révén korszerű rendszereket üzemeltetnek jó haszonnal, alacsony díjakkal, és vannak magáncégek is lerobbant rendszerekkel, drága szolgáltatással. „Ahol a távfűtés fontos, azokban az országokban odafigyelnek, hogy versenyképes maradjon az egyedi fűtéssel szemben” – szögezi le Kozik Árpád. A beruházások támogatása mellett a hőszolgáltatók szerint olyan átlátható energiapolitikára volna szükség, amely világosan támogatja a hulladékhő, illetve a megújuló források – a földhő, vagy a biogáz – felhasználását, és a kapcsolt energiatermelés további terjedését. A korszerűbb hőenergia-termelés ugyanis alacsonyabb díjakat eredményezne.
