Rácssegély

Segítsenek! Menekítsenek ki innen! – könyörög Katona Viktor, akit kábítószer-csempészet vádjával ítéltek el Bulgáriában. Tizenegy éves börtönbüntetését kellene egy szófiai fegyintézetben letöltenie, ám ő váltig hangoztatja ártatlanságát. Elmondása szerint egy romániai autószervizben rejtették el kocsijában a drogot, s ő csak akkor szerzett erről tudomást, amikor a román-bolgár határon a vámosok megtalálták az anyagot. A bíróság nem hitt neki, jogerősen elítélte.

MEGVÁLTÁS A HAZAI BÖRTÖN. Katona Viktor elmondása szerint hiába csatlakozott Bulgária január elsején az Európai Unióhoz, a szófiai börtön gyakorlatilag egyetlen uniós előírásnak sem felel meg. Mint mondja, számára az is megváltást jelentene, ha büntetése hátralévő részét magyar börtönben tölthetné le. Erre egyelőre nincs lehetőség, mivel 22 millió forintnak megfelelő mellékbüntetést is kapott. Úgy tudja, amíg azt be nem fizeti a bolgár államkasszába, nem hagyhatja el az országot. „Volt olyan magyar kamionsofőr, aki a börtönből már szabadult, de az országból még hosszú ideig nem tudott. Egy szófiai albérletben húzta meg magát, mert sokáig nem kapta vissza az útlevelét” – egészíti ki a képet Takács László, a Külügyminisztérium konzuli főosztályának vezetője. Ezen esetekre ugyan nem jelent megoldást a jótékonysági szervezetek által létrehozott pénzalap, de Katona hazahozatala ügyében tovább egyeztetnek egymással a két ország igazságügyi hatóságai.

Hondurasi börtön. Áldatlan állapotok. Fotó: Reuters

A tárca nem vezet központi nyilvántartást a külföldön személyes szabadságukban korlátozott magyar állampolgárokról. A külképviseletek ugyanakkor nagyjából pontosan tudják, hogy konzuli kerületükben hány magyar lakója van a fogdáknak. Azért csak nagyjából, mert nem minden rab tart igényt a hazai segítségre, sőt egyesek hírt sem adnak magukról – ha úgy tetszik, illegalitásban húzzák le a büntetésüket, hogy azután látszólag makulátlan úriemberként térjenek haza. „Éves átlagban 600-800 honfitársunk ellen indítanak büntetőeljárást külföldön. Ám nem minden ügy jár együtt a személyes szabadság korlátozásával” – mondja a Figyelő érdeklődésére Takács László, aki a kiutazók többmilliós nagyságrendjéhez képest elenyészőnek tartja ezt a számot. A legtöbb magyart közlekedési vétségért, illetve vagyon elleni bűncselekményekért – lopásért, rablásért – dugják rács mögé, mégpedig elsősorban a kontinens nagyobb uniós országaiban: Németországban, Olaszországban, Franciaországban, valamint Ausztriában. Őket az adott államban szolgálatot teljesítő magyar konzul látogatja. A konzuli törvény előírja, hogy a segítségnyújtásnak folyamatosnak kell lennie, ám a börtönlátogatások gyakoriságát nem szabályozza. „Ez sok tényezőtől függ: az eset súlyától, a büntetőeljárás állásától, a földrajzi távolságtól, a börtönviszonyoktól, végül az egyéni körülményektől” – sorolja Emri István, a konzuli főosztály vezetőjének helyettese. A törvény arról viszont rendelkezik, hogy a leginkább rászorulók – a kiskorúak, a terhes anyák, a cselekvőképességükben korlátozottak – különleges figyelemre és azonnali intézkedésre jogosultak a konzuli tisztviselő részéről.

A súlyosabb bűnöket jellemzően az otthontól sok ezer kilométer távolságra követik el honfitársaink. Több tucat magyar állampolgár dél-amerikai országok börtöneiben ül – őket elsősorban kábítószer-csempészet miatt helyezték előzetes letartóztatásba, illetve ítélték el. Négy magyart pedig gyilkossággal gyanúsítanak a külföldi hatóságok. Hárman állítólag egy terepjáróért öltek meg Szenegálban egy bennszülött sofőrt. Oroszországban egy taxi hátsó ülésén két férfi megkéselte egymást – a magyar maradt élve. Magától értetődő, hogy ezek az ügyek sok munkát követelnek az adott ország konzuljától. Halálos ítélet jelenleg egyetlen magyart sem fenyeget külföldön.

Sok dél-amerikai és afrikai országban európai szemmel nézve szokatlanok a börtönviszonyok. A fegyintézet falai között viszonylag nagy a szabadság, a rabok jöhetnek-mehetnek, ismerkedhetnek, a másik nem tagjaival is, mégpedig behatóan. Az egyik magyar kábítószercsempész szentesítette is a kapcsolatot – megházasodott. A gond csak az, hogy a viszonylagos szabadság mellé adott esetben még egy szelet kenyér sem jár. Az élelmezéséről mindenkinek önmagának kell gondoskodnia, ha van miből. Mindenesetre a drogfutárként Ecuadorban elítélt két magyar, akiknek az ügye a hazai sajtót is foglalkoztatta, a friss hírek szerint nem kíván élni a hazaszállítás lehetőségével. Négy társuk viszont még nincs döntési helyzetben, mivel az igény benyújtására csak a jogerős ítélet után nyílik lehetőség.

„A hazaszállítási kérelmet, akár egyetlen mondatban, írásban kell előterjeszteni a magyar hatóságnál. A döntés joga az igazságügyi és rendészeti minisztert illeti meg” – közölte Bodnár Lajos, a tárca szóvivője. Arról nem vezetnek statisztikát, hogy a beérkezett kérelmekből hányat bíráltak el pozitívan. A minisztérium nemzetközi jogi főosztálya ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy nincs nemzetközi szerződés, amely az adott állam hatóságait kötelezné a rab átadására. Ez csupán egy lehetőség. A Külügyminisztérium tapasztalatai szerint a hazaszállítási eljárás rendkívül időigényes, több hónapig, akár egy évig is eltarthat. S persze utána a fogva tartás költségei a magyar államot terhelik. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának statisztikája szerint tavaly egy fogva tartott egy napja több mint 6 ezer forintba került, így egyéves börtönbüntetésre 2,2 millió forintot ad ki a költségvetés.

EMBERI JOGI VETÜLET. Arra viszont az elítéltek nem számíthatnak, hogy az állam a családjuk vagy barátaik helyett óvadékot tegyen le, illetve meghitelezze a pénz-mellékbüntetés kifizetését. „Költségvetési forrás ilyen célokra nincs” – avat be a külügyi tárca gazdálkodásának részleteibe Takács László. Ennek nemcsak anyagi, de etikai indokai is vannak. Ám a kérdésnek lehet emberi jogi vetülete is. Ezt kezelné a tárca és jótékonysági szervezetek közös konstrukció­ja, amely egyelőre a Közép- és Dél-Amerikában fogva tartottaknak biztosítaná a minimális megélhetést. Az alapítványi pénzt a diplomáciai szolgálat közvetítésével, a tiszteletbeli konzulok segítségét is igénybe véve juttatják el a létfenntartási hiányokkal küszködő rabokhoz. „Csodát persze ettől a megoldástól sem lehet várni – óv a túlzott várakozástól a külügy főosztályvezetője -, a részleges anyagi támogatás aligha fedezi az összes felmerülő költséget.”Az első átutalások karácsony előtt megtörténtek, a gyorssegély éppen ezekben a napokban jut el a maximum egy tucatnyi érintettez.